kecskeméti Mercedes

Tíz éve képzi a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a jövő mérnökeit

2022.09.12.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár már több mint egy évtizede támogatja a hallgatók gyakorlatorientált képzését azért, hogy már az egyetemi tanulmányaik során olyan versenyképes ismereteket szerezzenek, amellyel a járműipar legjobbjai lehetnek és biztos egzisztenciához jutnak a munkaerőpiacon.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár az elmúlt években folyamatosan bővítette a duális képzésben való részvételét, amely jubileumához érkezett. Éppen 2012-ben, a kecskeméti Neumann János Egyetemen elsőként a járműmérnök szak indult el, amely kijelölte és megalapozta a felsőoktatási intézmény és a gyár közötti együttműködés hosszú távú sikerét. Idén pedig már harmadjára indul el a „Made in Kecskemét” szabadon választható kurzus – mindez jól mutatja a felsőoktatási intézménnyel való együttműködés, a közös képzés és a kurzus sikerét.

A Neumann János Egyetem és a Mercedes-Benz gyár duális képzéséhez 2022/23-as tanévben csatlakozott hallgatók.

Legyen szó a szakiskolai oktatásról, vagy a felsőoktatási képzésről, a Mercedes-Benz kecskeméti gyára stratégiai kérdésként tekint a jövő járműipari szakemberinek képzésére és egyben a saját utánpótlásának a biztosítására. Mára már összesen 7 különböző egyetemi szak várja azokat a fiatalokat, akik az autógyártásban képzelik el a szakmai jövőjüket. A járműmérnöki képzés mellett a gépészmérnök, mérnökinformatikus, logisztikai mérnök, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy-számvitel, illetve gazdálkodási és menedzsment szakok segítenek gyakorlatias és versenyképes ipari ismeretekhez juttatni a hallgatókat.

A duális képzés, és különösen a „Made in Kecskemét” kurzus népszerűsége abban rejlik, hogy a tantárgy közelebb hozza az elméleti képzést és a gyakorlati tapasztalatot. Az előadások keretein belül a hallgatók bepillanthatnak a gyár működésébe, megismerhetik a gyártás, illetve a gyártástámogatás különböző területeit, sőt szakmai érdekességeket is hallhatnak a gyár vezetőitől és mérnök szakembereitől. A szemeszter első előadását a megszokott módon Christian Wolff gyárigazgató tartja meg.

Az egyetemmel folytatott évtizedes együttműködés a szakmai utánpótlás képzése miatt különösen fontossá válik most, a kecskeméti gyárban induló jelenlegi – jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel járó, valamint új technológiák, eljárások elsajátítását igénylő – beruházás miatt is. Megkezdődött a duális programok bővítése, amelyekbe a társaság várja az érdeklődő fiatalokat – a duális képzésbe csatlakozó hallgatókat és a gyakornoki programba jelentkezőket is. A Mercedes-Benz számít azokra a fiatal hallgatókra, akik a jövőjüket az autógyártásban és Kecskeméten képzelik el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....