statisztika

Tíz éves a Bosch hazai autóparkot feltérképező kutatása

2018.09.28.
Úgy szabadulunk majd a kipufogós autóktól, mint a nyomógombos mobiltelefonoktól?
 
Az elektromos autók esetében az átállás nyilván sokkal összetettebb folyamat, mint anno a nyomógombos mobiltelefonok elhagyása. Hiszen ebben az esetben új töltőállomás-rendszer kiépítése szükséges, és a technológiáknak is vannak még fejleszthető területei, mint a hatótávolság – vagyis az akkumulátorok teljesítménye – vagy épp a töltés gyorsasága. Bár összességében még elenyésző a zöld rendszámos autók aránya a magyar utakon, azonban egy, a Robert Bosch Kft. megbízásából és a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített kutatás szerint – amely tíz éve monitorozza a magyar autózási szokásokat – ez már nem sokáig lesz így. A Bosch 2008 óta – kétévente – méri a magyar autózási szokásokat, így a rendelkezésre álló adatokból jól látszanak az elmúlt tíz év tendenciái, de a legutóbbi – 2018. márciusi – felmérésből következtetni lehet a jövőbeni piaci változásokra is.
 
140 év után búcsút inthetünk a kipufogógáznak?
 
Az elmúlt tíz évben szinte semmit nem változott a magyar utakon futó autók összetétele a gépkocsik meghajtását illetően: többségük most is benzinnel működik (82 százalék), ahogy tíz évvel ezelőtt is (85 százalék), a fennmaradó járműpark pedig gázolajjal, az alternatív meghajtású – gázüzemű, elektromos vagy hibrid – autók aránya elenyésző, statisztikailag még mindig alig kimutatható (összesen 1 százalék). Mindössze 2014-ről 2016-ra történt figyelemre méltó változás, a gázolajos autók.
 
 
14 százalékról 18-ra ugrottak a benzines autók kárára, azonban ez a növekedés 2018-ra már megtorpant, sőt 17 százalékra esett. Már mérhető tendencia, hogy az egyre inkább elérhető, gazdaságosan üzemeltethető, különböző enyhítésekkel – például ingyen töltéssel és parkolással – támogatott elektromos vagy hibrid hajtású autók felé fordulnak a vásárlók. Az elmúlt tíz év statisztikái még nem utalnak erre, de a 2400 fő megkérdezésével készült reprezentatív tanulmányban azt is vizsgálták, hogy milyen autót vásárolnának most a felmérésben résztvevők. Az derült ki, hogy elektromos meghajtású autót 9 százalék venne – szemben a mostani egy százalék alatti részaránnyal – ráadásul, ha a számítást csak azokra szűkítjük, akik nem zárják ki, hogy vennének autót, akkor az elektromos hajtást előnyben részesítők aránya már 12 százalék – a jelenlegi autótulajdonosok körében 9, a potenciális új belépők körében 16 százalék. A változás mértékét és jelentőségét is növeli, hogy a felmérésben az elektromos meghajtásra vonatkozóan konzervatív értékek szerepelnek, ugyanis a kérdésre adható válaszok között ilyen lehetőség nem szerepelt, csak akkor rögzítették, ha a megkérdezett a kérdésre válaszolva spontán említette. Az is kiderült, hogy az elektromos meghajtás a diplomások, a budapestiek, valamint a 30 évnél fiatalabbak körében kiemelkedően népszerű.
 
 
Arányában még elhanyagolható, de elképesztő ütemben jön!
 
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legutóbbi autóeladásokra vonatkozó adatai jól tükrözik a piaci folyamatokat: a tavalyi elsőnegyedéves statisztikákhoz képest idén a dízeles autók eladása 17 százalékot zuhant, a benzines 14,7 százalékkal, az elektromos autók eladásai pedig 47 százalékkal nőttek, a hibridek 25,7 százalékkal. A KSH szerint Magyarországon 2017-ben összesen 3 471 997 személygépkocsi volt forgalomban, ebből mindössze durván 6 ezer elektromos meghajtású vagy hibrid, ugyanis ennyi zöld rendszámot adtak ki idén áprilisig. Ez egyelőre nem tűnik soknak, azonban, ha a növekedés ütemét nézzük, biztatóbb a helyzet: a Jedlik Ányos Klaszter adatai szerint 2016 februárjában 370 zöld rendszámos autó volt az utakon, egy évvel később már 1765, idén áprilisban pedig kis híján elérte a hatezret, azóta bizonyára át is lépte. Az ACEA szerint a tavalyi első negyedév 184 elektromos autójával szemben idén már 481 talált gazdára, míg hibridből a korábbi 711-hez képest idén január és március között 1122.
 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....