buszbaleset

Tizenkét halálos áldozata van az M3-as autópályán történt balesetnek

2026.08.16.

Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt balesetben - közölte a miniszterelnök vasárnap reggel. A belügyminiszter tájékoztatása szerint a jármű sofőrét őrizetbe vették. A sofőr vélhetően elaludt.

Magyar Péter a Facebook-oldalán emlékeztetett arra, hogy egy lengyel busz szenvedett balesetet az M3-as autópályán. A kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok családjának és köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek. Pósfai Gábor belügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy a balesetet szenvedett jármű sofőrjét őrizetbe vették. Közölte, a buszon 59-en utaztak. A belügyminiszter szintén részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak és köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek.

A rendőrség vasárnap reggel azt közölte: jelenlegi adataik szerint feltehetőleg a sofőr elaludt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának szakmai felügyelete mellett a helyszínelés és a műszaki mentés jelenleg is folyamatban van - írta a police.hu.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI érdeklődésére azt írta: a balesetben 12 ember életét vesztette, a mentők egy embert életveszélyes, kilenc embert súlyos, további 37 embert pedig könnyebb sérülésekkel láttak el. A baleset helyszínére 14 mentőegységet riasztottak. A sérülteket helyszíni ellátás után miskolci, debreceni, nyíregyházi és egri kórházakba szállították - közölte az OMSZ.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint még zárva az M3-as autópálya Mezőnagymihálynál. Vasárnap hajnali egy óra körül egy lengyel autóbusz az autópálya 139-es kilométernél az árokba hajtott és az oldalára borult. A Vásárosnamény felé haladó járművön ötvenkilencen utaztak. A mezőkövesdi, mezőcsáti, füzesabonyi, tiszaújvárosi, szolnoki és egri hivatásos tűzoltók a felborult autóbusz alól tizenegy embert emeltek ki. A többi utasról a mentők gondoskodtak.

Az Útinform tájékoztatása szerint a forgalmat a 139-es jelű Mezőnagymihály/Mezőkeresztes csomópontban terelik le a 3-as főútra és visszatérni a 151-es jelű Miskolc csomópontban lehet az M3-as autópályára.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az MTI megkeresésére elmondta: a lengyel rendszámú busz balesete után a helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult.

Kép: MTI/Máthé Zoltán

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....