cserbenhagyásos gázolás

Tizennégy év alatti gyerekek lopott kocsival halálra gázoltak egy nőt Olaszországban

2025.08.21.

Az ügyből politikai csatározás kerekedett Olaszországban.

 

Cecilia de Astis, 71 éves olasz hölgy Milánó utcáin sétálgatott fényes nappal, amikor egy bevásárlóközpont elött halálra gázolták. A hír önmagában is megrázó, de, sajnos, nem kivételes esetről szól. A baleset körülményei azonban annál inkább sajátságosak és egyben elgondolkodtatóak.

Ugyanis az autóban négy kiskorú ült. 11 és 13 éves fiatalok, három fiú és egy lány. Ez nyilvánvalóan nem az az életkor, amikor bárki jogosítványt szerezhet vagy autótulajdonos lehet. A fiataloknak természetesen nem volt vezetői engedélyük és a kocsi, egy Citroën Ds4 sem volt egyikőjük nevére sem íratva, azt egyszerűen ellopták egy francia turistától.

A sétakocsikázás tragédiával végződött. Elgázoltak egy asszonyt (fékezés nélkül nekimentek) és aztán lazán továbbhajtottak. A rendőrök megtalálták őket és beazonosították lakóhelyüket is: egy illegális nomád táborban élnek a gyerekek.

„Róma és Bologna után, hét-nyolc hónapja költöztünk Milánóba. Gyakran váltunk lakóhelyet. A táborban a gyerekek mellett mindannyian nők vagyunk. Ennek oka az, hogy a férjek mind börtönben vannak. Az enyém is, régi bűncselekményekért” – mesélte az egyik elkövető bosnyák származású édesanyja.

Jelenleg nincs hír a kiskorúak ügyésze által kért intézkedésekről. A bírák az ügyön dolgoznak, hogy minden szempontot tisztázzanak. Mindannyian 11-13 évesek, tehát nem lesznek büntetőjogi felelősségre vonhatók cselekedetükért, mivel Olaszországban a büntetőjogi következmények minimális életkora 14 év.

A tragikus baleset azóta politikai viszállyá nőtte ki magát, az érvek-ellenérvek központi kérdése az illegális nomád táborok felszámolása és persze az, hogy mit lehet kezdeni az ott élőkkel, felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt.  

Forrás: today.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
Ez is körrekord, csak más értelemben.   ..
2026.01.15
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 01. 15.....
2026.01.14
Az új hiperautó állítólag az eredeti, 001-es Veyron 16.4 mintáját követi majd. ..
2026.01.14
Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9....
2026.01.14
Verge Motorcycles finn vállalat bemutatta a világ első szilárdtest-akkumulátoros motorkerékpárját. ..
2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....