baleset

Tizennégy éves gyerek rommá törte apja vadonatúj Mercedesét

2017.07.26.

Hajnali ötkor kocsikázni indult apja két hete átvett Mercedes Coupéjával egy 14 éves tinédzser a németországi Bréma közelében, egy kereszteződésben azonban elvesztette uralmát a jármű fölött és egy éttterem falának csapódott. Százezer euró a kár.

A bild.de kiderítette azt is, a 14 éves fiú mostohatestvére a Leverkusenben játszó német válogatott labdarúgónak, Bellarabinak, aki ajándékba adta a 250 lóerős coupét mostohaapjának.

A szülők aludtak, amikor az ifjú sofőr szombaton hajnalban - természetesen jogosítványa nincs - elcsente a kocsi kulcsát, és barátnőjével autózni indult. A 250 lóerő azonban soknak bizonyult a gyereknek, s egy kereszteződésben elvesztette uralmát a jármű fölött, s nekicsapódott egy étterem falának.

A hajnali vendégek körében nagy riadalmat okozott az étterem falát bedöntő Mercedes, szerencsére azonban nem sérült meg senki.

A fiú és barátnője is megúszta sérülések nélkül a kalandot, s bár a kiérkező rendőrök elől próbáltak elmenekülni, végül előállították őket.

Az autóban és az étteremben százezer eurós kár keletkezett - írja a bild.de

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....