hatótáv

Több mint 1700 kilométert tesz meg a Geely Galaxy frissített modellje

2026.03.24.

A Geely bemutatta a Galaxy Starshine 8 frissített változatát, s ami igazán kiemeli a modellt a globális választékből az 1725 kilométeres hatótávja.

Ez az érték a jármű kategóriájában kiemelkedőnek számít, de globális viszonylatban is az élbolyba röpíti a járművet.

Az autóit már Magyarországon is forgalmazó, 1986-ben alapított Geely a kétezres évektől vált nemzetközi autógyártóvá, amikor fokozatosan felvásárolt több globális márkát. A Geely-csoporthoz ma már olyan jól ismert márkák tartoznak, mint a Volvo Cars, a Polestar, a Lotus, a Lynk & Co, a Zeekr és a London Electric Vehicle Company. A Galaxy kifejezetten elektromos és plug-in hibrid modellekre specializálódó almárkája.

A Starshine 8 a Voyager névre hallgató új szériával érkezik a piacra. A legfontosabb újdonság az autóban a második generációs Golden Battery rendszer. Ez az akkumulátor akár 225 kilométeres tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé, miközben a kombinált hatótáv elérheti az 1725 kilométert.

A kína szaksajtó szerint a gyártó három liter körüli átlagfogyasztást ígér. Az akkumulátor 75 kilowatt teljesítménnyel tölthető, így 30 és 80 százalék közötti állapot között mindössze 15 perc alatt képes energiát felvenni.

A Voyager széria másik hangsúlyos eleme az új Qianli Haohan H5 vezetéstámogató rendszer. Ez teljes funkcionalitású, városi környezetben is használható NOA-t (Navigation on Autopilot) kínál úgy, hogy nincs szüksége nagy felbontású térképekre vagy felfestett sávjelölésekre. A rendszer 27 érzékelőre támaszkodik. A szoftver 22 különböző összetett közlekedési helyzetet ismer fel és kezel, beleértve az automatikus előzést és a hangvezérelt sávváltást.

A biztonsági felszereltség része egy defektnél is stabilitást biztosító vezérlőrendszer, amely akár 160 km/óra sebességig képes korrigálni az autó mozgását, valamint az AES vészhelyzeti kormánymozdulat-asszisztens, amely kritikus helyzetekben automatikusan segít elkerülni az ütközést.

A modell 2025-ben jelent meg a kínai piacon, ez a Galaxy márka zászlóshajója. A Starshine 8 a nagy szedánok kategóriájába tartozik, több mint öt méteres karosszériahosszal és közel háromméteres tengelytávval.

A Voyager frissítés azonban továbbra is sok részletet nyitva hagy. A Geely egyelőre nem közölt hivatalos árat, és nem derült ki sem az akkumulátor valódi kapacitása, sem a villanymotor teljesítménye, sem pedig a hajtásrendszer pontos elrendezése. A mostani frissítés így elsősorban technológiai jellegű előrelépés, amely a hatótáv és a vezetéstámogatás terén hoz látványos előnyt.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....