Spartanburg

Több mint fél milliárd dollárt fektet be a BMW az Egyesült Államokban

2017.06.26.

Mintegy 600 millió dollárt fektet be a német autókonszern a spartanburgi üzemének fejlesztésébe.

A befektetéssel az X modelljeinek gyártását kívánják támogatni. A tervek szerint 2018 és 2021 között megvalósuló fejlesztés ezer új munkahelyet is teremt majd a spartanburgi gyárban, amely a világon a legnagyobb üzeme a vállalatnak. A szabadidő-autók készülnek itt az amerikai és a globális piac számára.

A több mint 9 ezer embert foglalkoztató spartanburgi üzemben a tavalyi évben több mint 411 ezer járművet gyártottak. A világszerte csaknem 125 ezer alkalmazottat foglalkoztató BMW spartanburgi üzeme 1992 óta működik.

A BMW Group Production Networknek 31 gyártó és összeszerelő üzeme van a világ 14 országában, a vállalat a szomszédos Mexikóban is üzemet létesít: San Luis Potosiban a 3-as sorozatú modellek gyártását tervezik 2019-től.

A BMW és a Daimler volt a világon a két legnyereségesebb ágazati cég 2016-ban az Ernst & Young (EY) vállalati tanácsadó cég adatai szerint. Harald Krüger vállalatvezető korábban elmondta: növelni akarják a különösen nagy nyereséget termelő sportmodellek gyártását, és az így befolyó összegeket részben arra fordítják, hogy fejlesszék a teljesen elektromos autók gyártását. A BMW rekordra számít idén az eladott járművek száma, a bevétel és a profit szempontjából egyaránt.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..