BMW Motorrad

Több mint száz résztvevője volt a BMW Bike Maraton jubileumi versenyének

2015.08.07.

Július közepén immáron tizedik alkalommal rendezett a Bike Maraton Egyesület nemzetközi motoros tájékozódási túraversenyt – idén negyedszer a BMW Magyarország névadó támogatásával. Az elmúlt években folyamatosan fejlődő rendezvény 2015-ben teljes történetének legsikeresebb futamát szervezte meg: a győri Leier Autó BMW Motorrad szalonja elől 89 motor vágott neki a versenytávnak. Ráadásul tizenkét jármű utast is szállított, így a teljes mezőny több mint száz főből állt! A nagyrészt Ausztria területén haladó útvonal különös szépségeket és rengeteg kanyart tartogatott a résztvevők számára.

A Bike Maraton Egyesület által szervezett túraversenyek sajátosságának megfelelően a 2015-ös megmérettetésen is egy rajzos roadbook-szerű itinerből kellett navigálni a motorosoknak. Ennek a nagy „előnye”, hogy a verseny során soha nem tudhatják a résztvevők, hogy milyen településeken keresztül vezet majd az útvonal, így a navigációs hibák különösen súlyos következményekkel járnak. A táv során most is összekötő- és speciál szakaszok váltották egymást – utóbbiaknál nem csupán az útvonal precíz követése, hanem a hajszálpontos átlagsebesség tartása is nehezítette a motorosok dolgát. Minden egyes tévesztés hibapontokat eredményezett: akár többletkilométereket tett meg valaki, akár elcsúszott az átlagsebességgel, ezek számát gyarapította.

A BMW Bike Maraton az utóbbi évek során a biztonságos motorozás érdekében kialakult újfajta 24 órás verseny rendszere szerint zajlott idén is: a táv közben egy éjszakai szálláshelyre érkezett meg a mezőny – ez az idén Szombathelyen volt –, ahol egy meleg vacsora után rövid éjszakai pihenő várta őket. A megpróbáltatások azonban nem értek véget: vasárnap hajnalban új rajt és még néhány versenyszakasz következett, míg vissza nem értek a BMW Motorrad győri szalonjához.

A teljes versenytáv a 2015-ös BMW Bike Maratonon szűk 850 kilométer volt, a legkevesebb hibapontot pedig egy két fős csapat, Utri Kornél és Szabó Péter gyűjtötték: mindössze 6 kilométernyit tévesztettek. Az átlagsebességektől ugyan rendre elmaradtak kissé, de összesen begyűjtött 26 pontjukkal így is megszerezték az első helyet, az ezért járó serlegeket és a részvételi lehetőséget a BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning képzésén. Érdekesség, hogy Péter egy mindössze 300 köbcentiméteres, a verseny idejére kölcsönzött motorral állt rajthoz – ez is azt bizonyítja, hogy a BMW Bike Maratonon nem a motor, hanem a motoros – és nem a sebesség, hanem a precizitás számít.

Amennyiben bárki lemaradt az idei jubileumi megmérettetésről, vagy csak annyira tetszett neki a csodaszép útvonal, hogy ismét végigmotorozná, annak jó hír, hogy 2015-ben ismét lesz BMW Bike Maraton Repeta Túra, ahol vezetett, csoportos formában lehet repetázni a remekül sikerült idei megmérettetésből! Ennek részletei megtalálhatók a Bike Maraton Egyesület honlapján: http://bikemaraton.hu/versenyek/bmw-bike-maraton-repeta-tura-2015/

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....
2025.12.05
Megpróbált meglépni a járőrök elől egy autós, aki ittasan ült volán mögé. Mint kiderült, ő maga is....
2025.12.05
Megérkezett a hazai márkakereskedésekbe az új Citroën C5 Aircross SUV. A 2026-os Év autója döntős....
2025.12.05
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját. Ez....
2025.12.05
Tudta, hogy Bécsben már nem csak a templomban lehet beszélgetni egy lelki vezetővel? Toni Faber, a....
2025.12.04
A HangZóna mai vendége Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese....
2025.12.04
Utolsó modellévét valódi újdonsággal indítja a Toyota Corolla, bár szó sincs technológiai....
2025.12.04
Amikor a hőmérséklet csökken, a parkoló autó belseje is gyorsan lehűl. A tárgyak vagy maga a jármű....