repülés

Több női és színesbőrű pilótát képezne a United Airlines

2021.04.08.

- A United Airlines amerikai légitársaság azt tervezi, hogy 2030-ig 5000 új pilótát képezne ki akadémiáján, akiknek a tervek szerint legalább a fele nő vagy színesbőrű lenne - írja a helyi sajtó.

- A pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a repülőgépeinken utazó emberek sokféleségét. Ezért azt tervezzük, hogy a következő évtizedben betanított 5000 pilótánk 50 százaléka nő, illetve színesbőrű lesz - áll a légitársaság közleményében. A United Airlines pénzügyi partnere, az amerikai JPMorgan Chase bank 1,2 millió dollárt ajánlott fel ösztöndíjakra.

Az egyetlen nagy amerikai légitársaság, amelynek saját repülési akadémiája van, közölte, megkezdik a kérelmek befogadását a képzési programra, melynek elvégzését követően mind az 5000 pilóta számára garantált lesz a munkalehetőség a vállalatnál, amennyiben teljesítették a követelményeket. A terveik szerint idén 100 új hallgatót vesznek fel, és az akadémia első 20 fős osztálya 2021 harmadik negyedévében kezdi meg tanulmányait.

Több szervezet, például az Egek Nővérei nevű, színesbőrű női pilótákat támogató társaság, valamint a Latino Pilóták Szövetsége és a Hivatásos Ázsiai Pilóták Szövetsége is felajánlotta, hogy segítenek kiválasztani a megfelelő jelentkezőket. A United Airlines ezen kívül együttműködik több - főleg afroamerikai fiatalokat képző - középiskolával és egyetemmel, amelyektől azt várják, hogy legtehetségesebb diákjaikat irányítsák az akadémiára.

Szeptemberben a Bloomberg hírügynökség számolt be arról, hogy egyre több amerikai vállalat vezeti be az úgynevezett sokszínűségi kvótát, amikor új munkatársakat vesznek fel. Példaként említették a Wells Fargo bankot, amely azt a célt tűzte ki, hogy a vállalat vezetésén belül 12 százalékra növelik az afroamerikaiak számát. A Delta Airlines légitársaság pedig elhatározta, hogy 2025-re tisztjeinek és igazgatóinak 14 százaléka afroamerikai származású lesz.

Egyes vélemények szerint az is előfordulhat, hogy döntése miatt a légitársaságnak perek sokaságával kell majd szembenéznie, amiért bőrszínük és nemük alapján megkülönböztetik jövőbeli alkalmazottjaikat. Will Chamberlain, a Human Events nevű amerikai konzervatív hírportál ügyvédje Twitter-bejegyzésében azt írta: "nagyon sok olyan szakma létezik, ahol indokolt a sokszínűség előtérbe helyezése, de a pilótáké nem az. Az utasok soha nem lépnek kapcsolatba és nem kommunikálnak a pilótával, ebben az esetben csak a készség számít."

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Elavult kerékbilincsek. ..
2026.02.01
Igazi motorsport legendák, klasszikus versenyautók szerepelnek a legdrágábbak pályáján.  ..
2026.02.01
Mivel a forgalmat megállították, a dugó egyre nagyobb, már legalább 2 kilométeres. ..
2026.02.01
A spanyol autóipar egyik legendája, a Pegaso Z‑102 hamarosan újjászülethet, méghozzá egy olyan....
2026.02.01
A versenysport szabályrendszere néha különös. Egy ilyen kiskapu hívta életre a Toyota GT-One....
2026.02.01
A Kalasnyikov nem csak egy AK-47-es: most egy moduláris oldalkocsival ellátott elektromos....
2026.02.01
A Szeged felé vezető oldalon történt a karambol – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.02.01
A Xiaomi és a neves videojáték-fejlesztő Polyphony Digital bejelentette, hogy a Xiaomi SU7 Ultra is....
2026.02.01
A brit Billy Bolt győzelmével zárult a Superenduro GP motoros világbajnoki sorozat budapesti....
2026.02.01
Kreativitás és egyediség találkozása: a MINI Paul Smith Edition különkiadás megérkezett az utakra. ..