robogó

Többmilliós kárt is ki kell fizetnie a mulasztó robogósnak

2022.04.13.

- Mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb); mindez azt jelenti, hogy félmilliónyi robogó szabálytalanul közlekedik az utakon - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Közleményükben kiemelik: a tulajdonosok jelentős része nincs tisztában azzal, hogy a biztosítás fizetési kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban.

Mindeközben a robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank 2020-as statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában egy év alatt 420 ezerről 505 ezerre, míg a 13-35kW közötti kategóriában 462 ezerről 763 ezer forintra nőtt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Az utóbbi kategóriában tehát 65 százalékos volt a növekedés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a MABISZ Kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

Az FBAMSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy átlagosan 6-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A számok is egyértelműen jelzik: nem csak kötelező, hanem mindenképpen célszerű is megkötni a havi párszáz forintos díjú kgfb-t a robogóra - idézik a közleményben Cselovszki Zsoltot, a FBAMSZ elnökségi tagját. Hozzátette: a robogósoknak nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással.

A biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt rendszám nélküli járműveknél, ennek meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bonus-malus besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....