Tóbiás és Balambér – Indul a strandszezon | Autoszektor

Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér – Indul a strandszezon

2017.06.04.

A tavaszt magunk mögött hagyva, már Június első hetét taposva, az idő egyre melegebb, finomabbnál finomabb nyári gyümölcsök kerülnek fel a boltok polcaira, és végre valahára hamarosan vége az iskolának is. Tehát bátran jelenthetjük ki, hogy itt a nyár!

Tóbiás és Balambér legkedveltebb évszaka a nyár, mert egyszerűen imádnak strandolni, úszkálni, vízibiciklizni, kirándulni, szabadban játszani, és lángost enni a Balaton parton. Tóbiás és Balambér már nagy készülődésbe kezdett, hogy az idei első strandolást, édesanyjukkal, és édesapjukkal közösen megejtsék a hétvégén. Kíváncsi vagy, hogy telik Tóbiásék hétvégi strandolása? Tarts velünk!

Tóbiás éppen a szobájában az íróasztalánál ült, a kis füzetébe jegyzetelt, mikor Balambér belépett az ajtón.

- Mit csinálsz Tóbiás? – kérdezte Balambér.

- Összeírom, hogy miket kell vinnünk a strandra. – válaszolta határozottan Tóbiás.

- Tényleg, nem is tudtam, hogy megyünk strandolni, Ez nagyon jó, egész évben a strandolást várom, és most végre elmegyünk. – lelkendezett Balambér.

Balambérral madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog volt. Leült testvére mellé, hogy segítsen neki a lista kialakításában.

- Köszi, hogy segítesz Balambér. – köszönte meg testvére segítségét Tóbiás. – Nézd Balambér eddig ezeket írtam fel. Karúszó, úszógumi, fürdőnadrág, strandpapucs, napszemüveg, sapka, napernyő, labda. Eddig ennyit írtam fel, szerinted mit vigyünk még?

- Vigyünk naptejet, az nagyon fontos! Nem szabad hagyni, hogy leégjünk! Meg vihetnénk hűtőtáskát és akkor mindig lesz finom hideg innivalónk. Ja, és ne hagyjuk itthon a napernyőnket, mert nem mindig van árnyék a strandon.

- Igazad van Balambér, köszi! – hálálkodott Tóbiás.

Mennyi minden kell a strandra. kép (soundhead.hu)

A két kiskutya büszkén mutatta meg édesanyjuknak a strandfelszerelés listát. Édesanyjuk megdicsérte őket a szép munkáért, de adott még egy feladatot a kis lurkóknak.

- Drágáim, most, hogy ilyen szépen kitaláltátok, hogy mit kéne vinni, légy szíves keressétek meg ezeket a holmikat a lakásban, a pincében, hogy biztosan minden meglegyen az indulásra!

- Hát persze édesanya, már megyünk is megkeresni őket. – válaszolta kórusban a két kiskutya.

Szerencsére mindent megtaláltak, ami a listán szerepelt, és óriási izgalommal feküdtek le aludni, mert tudták, hogy másnap már a vízben fognak lubickolni.

Másnap reggel a kis család nagyon gyorsan összekészülődött, hogy minél előbb el tudjanak indulni a strandra. Kevesebb, mint egy óra alatt oda is értek Budapest egyik legnagyobb strandjára a Római strandfürdőbe.

- Aztaaa, itt mennyi minden van! – csodálkozott el Tóbiás.

- Nézzétek azt a sok csúszdát, ugye én is csúszhatok rajta? – kérdezte Balambér.

- Persze, csúszdázzatok csak drágáim! De nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra! Elkísérlek benneteket, addig édesapátok olvas az árnyékban, és vigyáz a holmijainkra– mondta édesanya.

A család keresett magának egy kis árnyékos helyet, ahol letelepedtek, és mielőtt beleszáguldottak volna a vízbe, mindenki alaposan bekente magát naptejjel. Miután mindenki szépen bekente magát, már mentek is fürdeni meg csúszdázni. Kipróbálták az összes medencét, és lecsúsztak az összes csúszdán.

Itt nagyon jól fogjátok magatokat érezni! (kép: furdoszovetseg.hu)

Már reggel 6-tól nyitva van, aki korán kel aranyat lel. (kép: szechenyifurdo.hu)

Kellemes, családias környezet a Pünkösdfürdői strandon (kép: punkosdfurdo.hu)

A város legrégebbi és legszebb strandja. (kép: csillaghegyistrand.hu)

A Csillaghegyi strand tiszta, langyos vizével és domborzati viszonyaival is kitűnik a fővárosi strandok közül. A budai oldalon lévő három nagy északi strand közül a Csillaghegyi a legnagyobb. Tiszta, langyos vizén kívül változatos domborzati viszonyaival is kitűnik a fővárosi strandok közül. A fákkal sűrűn beültetett, erdőszerű részek váltakoznak teraszosan kialakított napozóterületekkel. A strand vize mérsékelt ásványianyag-tartalmú, nátriumszegény, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos természetes ásványvíz.

Itt ki lehet bírni a nyári forróságot! (kép: aquaworldresort)

Az Aquaworld, európa egyik legnagyobb fedett vízi élményparkja! Télen-nyáron 11 csúszda kínál izgalmas kalandot és felhőtlen szórakozást. Bel- és kültéri élménymedencék, úszómedence, családi csúszdák, hegyi folyó, szörf és búvárkodás, valamint szaunavilág várja a látogatókat.

A kis család csodásan érezte magát, nagyon sokat fürödtek, csúszdáztak, ettek főtt kukoricát, meg finom lángost, és egy kicsit le is barnultak. Tóbiás és Balambér reméli, hogy minél több ilyen élményben lesz részük a nyár folyamán. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.08.14
Bármennyire is bizonytalan a gazdasági helyzet mostanság, és akármennyire is ingadozó a benzin ára....
2020.08.14
Ötre nő az új BMW 5-ös sorozat plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozatainak....
2020.08.14
Sikerrel indult júliusban a Mahart nyaralóhajózási programja, jelentős az érdeklődés, a hajók....
2020.08.14
Már 2022-re elkészülhet a szériamodell abból a Toyota versenyautóból, amely az idei Le Mans-i 24....
2020.08.14
Meghalt egy motoros péntek hajnalban a 6-os úton Pécs és Hird között - közölte a Baranya Megyei....
2020.08.14
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinfom péntek reggeli összesítése....
2020.08.14
Látszólag marad ugyanaz, ám mégis színesebb, és lemezei alatt fejlettebb lesz az új Kia Stonic....
2020.08.13
Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is - mondta az....
2020.08.13
Egy újabb márka, a Fiat-Chrysler csatlakozik az elektromos autók egyre bővülő táborához. A....
2020.08.13
A tavasz jellemzően nagyon csapadékos. A francia Közúti Kockázatok és Mobilitás Új....