Tóbiás a Fővárosban

- És nem elég, hogy balesetveszélyes, de még butaság is! – csillant fel Tóbiás szeme – Mert ha mindenki szép nyugodtan menne, amerre dolga van, és nem nyüzsögnének össze-vissza egymás hegyén-hátán, mint a hangyák eső előtt, akkor sokkal egyszerűbben odaérhetnének, ahová akarnak. És senki sem tiporna rá a másik mancsára, és pláne, senki nem kerülne balesetveszélybe…

Tóbiás tovább bámészkodott. Most felfelé nézelődött, a hatalmas épületekre.

- Mennyi rengeteg ablak, - ezek mögött biztos kis lakások rejtőztek biztos vannak ott is gyerekszobák, építőkockákkal, ott is laknak Édesanyák, akik uzsonnát csinálnak a kölyköcskéiknek, és ott is laknak Édesapák, akik reggelente munkába sietnek.

Tóbiás amióta csak az eszét tudja, kertes házban lakott. El sem tudta képzelni, hogy reggelente felkel, kinéz az ablakon, és kilenc emelet magasból lenéz a Fővárosra… De azért egyszer szívesen kipróbálta volna.

Ahogy így bámészkodott, egyszer csak észrevette, hogy egyre lassabban haladnak, sőt, egy idő után az is szemet szúrt neki, hogy ugyanaz előtt az épület előtt vesztegelnek már jó pár perce. És ő ugyanannak a lakberendezési boltnak a kirakatát bámulja.

- Édesapa! Miért állt meg előttünk ez a másik kocsi? Meg az előtt az a másik másik? Miért nem megyünk tovább? Még a végén elkésünk. – aggodalmaskodott Tóbiás.

- Hát, kölyköcském, ezt úgy hívják, hogy dugó… - morgolódott Édesapja.

- Dugó? Egy dugó miatt állunk? De hiszen egy dugó az nagyon kicsike, az nem okozhat ekkora felfordulást az úttesten, hogy se előre, se hátra…

- Mert itt nem is egy közönséges, üvegbe való dugóról van szó Tóbiás. Itt arról van szó, hogy bedugult a forgalom eldugult az út, nem mennek tovább az autók…

- Értem már! – csillant fel ismét Tóbiás szeme – Akkor ez igazából nem is dugó, hanem inkább egy dugulás! Mint amikor otthon eldugul az ereszcsatorna, mert túl sok falevél kerül bele, és emiatt az esővíz nem tud lefolyni… És akkor elő kell venni a nagy létrát a garázsból, és felmászni a tetőre, és egy hosszú bottal addig piszkálni az eltömődött leveleket, amíg az ereszcsatorna ki nem dugul, és az esővíz nyugodtan le nem folyhat…

Közlekedési dugó

Majd mikor hosszú percek múlva még mindig ugyanott álltak, Tóbiás türelmetlenül megszólalt:

- Hát igazán jöhetne már valaki, és egy hosszú bottal megpiszkálhatná ezt a dugulást. Annyi ideje bámulom már ennek a boltnak a kirakatát itt az út mellett, hogy lassan kívülről megtanulom, mi mennyibe kerül…

De úgy tűnt, nem csak Tóbiás unta meg a tétlen várakozást, hanem a többi autós is. Egyre többen hangoskodni kezdtek: „Mi lesz már? Miért nem indul el az eleje? Haladjanak már!” sőt,, egyre többen elkezdték nyomni a dudát, és hamarosan rémes lárma keletkezett a környéken.

- Édesapa! Te miért nem dudálsz? – kérdezte érdeklődve Tóbiás.

- Van már így is elég zaj, kölyköcském… És ha én is elkezdenék dudálni, attól nem lenne jobb senkinek… - válaszolta morcosan Édesapja.

- Nem lenne jobb? – csodálkozott Tóbiás – Én azt hittem, hogy a dudálás a hosszú bot, amivel meg kell piszkálni a dugulást, és ha mindenki dudál, attól a dugulás elmúlik. De ha nem múlik el, akkor miért dudálnak ilyen hangosan a többiek? Akkor ez teljesen fölösleges. És csak még idegesebbek lesznek: mert nem elég, hogy nem mehetünk tovább, közben ezt a rémisztő hangot is hallgatni kell… Még megfájdul a fejük ebben a nagy zajban…

Tóbiás Édesapja elmosolyodott. Lám csak, milyen okos is az ő  kölyköcskéje…

Szerencsére hamarosan tovább indulhattak, feloldódott a „dugulás”. Tóbiás ismét új és új épületeket figyelhetett meg, és tovább csodálhatta a Főváros nyüzsgését.

- Édesapaaaa! Nézd! Az a piros villamos letért a sinekről! Szabad neki ilyet? Nem lesz ebből baj? Micsoda felfordulást okozna otthon, ha Flórián, a farkas letérne az útról a busszal, és végighajtana a Széna téri piacon… - kuncogott Tóbiás.

- Neki szabad, kölyköcském, mert az nem villamos, hanem trolibusz. Ez nem síneken jár, de neki is meghatározott útvonala van, hiszen az áramszedőjével csatlakozik a felette futó felsővezeték-pályákhoz.

-Ááááá, szóval a fura csápokat a villamos és a trolibusz tetején áramszedőnek hívják. – nyugtázta Tóbiás – Ez mókás! Áramszedő! Ez majdnem olyan, mint hogy nekem otthon van egy cseresznyeszedő kosárkám, amivel nyáron felmászok a fára cseresznyét szedni. Hi-hi-hi… Legközelebb majd azt játszom, hogy nem cseresznyét szedek, hanem áramot… Hi-hi-hi… Felhúzom a világítós-sárga láthatósági mellényemet, fejemre húzom a kosárkát, és én leszek a villamos! Megyek áramot szedni, hi-hi-hi… - viháncolt Tóbiás, ám Édesapja rászólt:

- Na, azzal csak vigyázni, az elektromos áram nem játék… - de mielőtt befejezhette volna a mondatot, Tóbiás újabb kérdéssel állt elő:

Troli busz a „csápjaival”

- Édesapa! Édesapa nézd! Ott van egy lépcső, ami a föld alá vezet. És nézd, mennyien mennek le rajta! Ott meg egy másik! Azon meg felfele jönnek! Édesapa! Mi van a föld alatt, hova vezetnek a lépcsők? Talán egy titkos alagútba? Vagy egy varázslatos földalatti birodalomba? A törpék országába? Hová vezetnek a lépcsők?

- Azokon a lépcsőkön lehet lejutni a metróhoz.

- Metró? Hát az meg mi a csuda? Az is olyan, mint a villamos vagy a trolibusz? – érdeklődött Tóbiás.

- Hasonló… - bólogatott az Édesapja – A metró a föld alatt közlekedik, és nagyon gyorsan megy. Pillanatok alatt el tudsz jutni egyik megállóból a másikba. Óriási kiterjedésű úthálózata van, és mindez a föld alatt. Mindenhová eljut az alagutakon keresztül, és képzeld: még a folyó alatt is át tud menni!

- A folyó alatt? – Tóbiás hitetlenkedve nézett Édesapjára – És nem folyik bele a folyó a metróba?

- De nem ám.

Tóbiás percekig tátott szájjal elmélkedett a metróról, és arra a következtetésre jutott, hogy a metrónál kevés érdekesebb dolog lehet a nagyvilágon. Talán csak a piramisok… Mélázásából hangos szirénaszó riasztotta fel. Ahogy szétnézett, látta ám, hogy a villamossíneken hatalmas sebességgel száguld egy szirénázó mentőautó, és egy villogó lámpájú tűzoltóautó. Édesapja kérdés nélkül magyarázni kezdett:

- Látod, kölyköcském, ha a mentők és a tűzoltók balesethez sietnek, még a villamossínekre is felmehetnek. Az autók is utat engednek nekik, a gyalogosok és a biciklisek sem mennek át a zebrán ilyenkor: itt az a lényeg, hogy minél hamarabb a baleset helyszínére érjen a segítség.

Szirénázó mentőautó

Tóbiás most nem kérdezett semmit, csak szomorúan motyogta az orra alá:

- Remélem, senki nem sérült meg súlyosan ebben a balesetben…

Aztán pár perc múlva csak megszólalt:

- Édesapa! Megígérsz nekem valamit?

- Persze, Tóbiás, mi lenne az?

Tóbiás zavartan szipogott, aztán kibökte:

- Édesapa! Ígérd meg nekem, hogy mindig betartasz minden szabályt, amikor autóba ülsz. Még akkor is, ha nagyon kell sietned valahova. És cserébe én is megígérem, hogy mindig odafigyelek, ha biciklizek az utcán, és mindig megállok a piros lámpánál. És majd szólok Balambérnak is, hogy soha többé ne futkározzon a járdán, és Édesanyának is meg kell ígérnie, hogy nagyon óvatosan vezet majd, ha neki kell elmennie valahova. Édesapa… Nagyon vigyázzunk… Nehogy valamelyikünket baleset érje… Mert akkor… Én nem is tudom, mi lenne akkor…

Édesapja meghatottan hallgatott egy darabig.

- Ígérem neked, Tóbiás… Nagyon fogok vigyázni… - majd kis mosollyal hozzátette: - Tudod, én mindig betartom, amit ígérek. Nyugodj meg, kölyköcském…

Tóbiás visszamosolygott rá, ám a lelke mélyén mégsem nyugodott meg. Mert a lelke mélyén tudta, hogy hiába vigyáz nagyon magára Édesapa, vagy Édesanya, vagy ő, vagy Balambér, vagy bárki más, ha bármikor jöhet valaki, aki nem vigyáz… És ahogy nézte a hatalmas, színes plakátokat és az óriási hirdetőtáblákat, legszívesebben felírta volna mindegyikre: Vigyázzatok magatokra! Vigyázzatok egymásra!

Hamarosan megérkeztek a nagyon fontos épülethez, ahová Édesapjának el kellett hoznia azt a nagyon fontos iratot. És ahogy megálltak a parkolóban, kiszálltak a kocsiból, és kézen fogva elindultak a bejárat felé, Tóbiás gondolatban azt játszotta, hogy most nem Édesapa vigyáz őrá, hanem ő vigyáz nagyon Édesapára…

Mindenki tartsa be a szabályokat!

Reméljük, hogy tetszett a történet, amit meghallgathattok a híres emberek szinkronhangjával, ha megvásároljátok a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD-ket. Most pedig ismételjük át, milyen fontos dolgokat tanulhattatok meg a történet olvasása, hallgatása közben.

• A „csúcsidőben” (reggel és este, amikor a gyermekek iskolába, a felnőttek munkába mennek) az emberek sietnek, és sokszor tolonganak, lökdösik egymást, ami balesetveszélyes. Legyünk türelmesek, és mindig vigyázzunk ne csak magunkra, hanem egymásra is, még akkor is, ha sietünk!
• A dugó könnyen kialakul, ha sok autó ugyanabba az irányba, ugyanakkor szeretne menni. Tóbiásék is így jártak. A dugót okozhatja egy közlekedési baleset vagy egy piros lámpa is. Tudjátok, ha piros akkor Tilos, tehát az autósok sem mehetnek át a piros lámpán.
• A trolibusz azért olyan halk, mert elektromos meghajtása van, hasonlóan, mint a villamosnak, csak a troli nem síneken közlekedik, hanem az úttesten, mint testvérei, a buszok.
• A lépcsők aluljárókba vezetnek, az aluljárók pedig metróba, ami a leggyorsabb közlekedési eszköz a városban. A metró a föld alatt megy, és az alagút olyan mélyen húzódik, hogy még a folyók alatt is elhalad.
• A menőautó és a tűzoltó autó is felhajthat a villamos sínekre, ha szirénázik, és sietnie kell balesethez, ilyenkor mindenki utat enged, a gyalogosok, a biciklisek, autósok.
• Vigyázzunk egymásra! Vigyázzunk magunkra!

Minden héten frissülő írásért kövessetek minket itt az Autószektoron, és naponta új játékokért, tanácsokért lájkoljátok Tóbiást és Balambért Facebookon!