Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – A kerékpár rövid története | Autoszektor
Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – A kerékpár rövid története

2020.05.31.

A kerékpár története 1817-ben kezdődött az ősbicikli megszületésével, majd számos feltaláló tett hozzá egy-egy fontos újítást, hogy eljussunk a maihoz hasonló biciklihez. 

Jelenleg nagyjából 2 milliárd kerékpár van a Földön, vagyis nagyjából minden negyedik embernek van biciklije. A bringa ma már hihetetlenül népszerű és elterjedt közlekedési eszköz a kistelepülésektől a metropoliszokig, hiszen olcsó, könnyű tárolni, ideális a néhány kilométeres távokra, egészséges, kíméljük vele a környezetet, ráadásul kiváló sporteszköz is. Teljesen természetesnek vesszük a létezését, ezért is nehéz elképzelni, hogy a 19. században szenzációs dolognak számított, amikor egy német feltaláló megalkotott egy emberi hajtású kétkerekű járművet, a mai bicikli ősét. 

Drezina, az ősbicikli

A karlsruhei Friedrich Drais von Sauerbronn báró először egy „izommeghajtású négykerekűt” készített, de hamar belátta, hogy ezzel csak nagyon nehezen tud haladni az akkori rossz utakon. Ezért inkább olyan szerkezetet talált ki, amelynek egy nyomon haladt a két kereke. A báró 1817 nyarán megtette a történelem első kerékpáros útját. A feljegyzések szerint különös benyomást keltett, ahogy a bajuszos férfi végighaladt a főutcán a kerékpárjával, amivel óránként 7,5 kilométeres sebességgel haladt. Azt azért tudni kell, hogy drezinának hívott szerkezet még inkább futógép volt, pedál hiányában a földet taposva lehetett vele haladni. Nagyjából így:

Pedál és óriási kerék

Bár az emberek lelkesedve fogadták a találmányt, Drais báró nem tudott hasznot húzni belőle. Ötletét leutánozták, és hasonló konstrukciók jelentek meg Angliában és Amerikában. 1839-ig kellett várni a legfontosabb fejlesztésre, ugyanis ebben az évben készült el Kirkpatrick Macmillan skót kovácsmester műhelyében az első kerékpár, amelynek pedálja is volt. Sokan emiatt ezt tartják a bicikli megszületésének, de Macmillan szerkezete abban is újat hozott, hogy nemcsak fa, hanem fém alkatrészeket is használt. Állítólag egy másik, kevésbé örvendetes történelmi dolog is kapcsolódik a skót kovácsmester járművéhez: az első biciklis baleset. 1842-ben egy férfi elütött egy kislányt, amiért megbírságolták. 

A bicikli fejlődésének következő fontos mérföldkövét a francia Pierre Michaux-nak köszönhetjük, ő dolgozta ki a pedál általi közvetlen hajtást, és létrejött a velicipédnek nevezett jármű. A pedálok közvetlenül az első tengelyhez kapcsolódtak, és erőátviteli okok miatt az első kerekek nagyobbak voltak. Később ezt a vonalat az angolok vitték tovább, miután James Starley rájött, hogy ugyanolyan fordulatszám mellett a nagyobb kerékkel nagyobb sebességet is lehet elérni.

Megjelentek és 1870 körül már sorozatgyártásban készültek a hatalmas, másfél méteres első kerékkel felszerelt velocipédek, amelyekről jó nagyokat lehetett esni. 

Lánchajtás és gumiabroncs

Az igazi áttörést aztán az úgynevezett biztonsági kerékpár hozta meg, amelyet a fentebb említett Starley unokaöccse, John Kemp Starley készített. Elfelejtette a nagyméretű első kereket, és megalkotta a hátsó kerék láncos hajtását, amit máig használunk. Ez a bicikli – amely a Rover nevet kapta – már igencsak hasonlít a mai kerékpárokra.

Az 1865-ös biztonsági kerékpár már nagyon hasonlít a mai biciklikhez (Fotó: Wikipedia)

Később John Boyd Dunlop 1888-as találmánya, a felfújható gumitömlő került a kerekekre, így sokkal kényelmesebbé vált az addig rázós biciklizést, Edouard Michelin pedig ezt egészítette ki a külső abronccsal. A külső- és belső gumi pedig annyira bevált, hogy máig ezt használjuk a bicikliken. 

Tökéletesedő szerkezet

Magyarországon a 19. század utolsó két évtizedében jelent meg a kerékpár, az első magyar, akiről fotó készült a biciklijével Kosztovits László hivatalnok volt, akiről a Vasárnapi Újság írt cikket 1880-ban. 

A kerékpár fejlődése természetesen nem állt meg, folyamatosan találtak fel egy-egy alkatrészt, amely tökéletesítette a kerékpárt. Megjelent például a szabadonfutó meghajtás, amivel a kerék akkor is forog, ha nem tekerjük, elkészültek a különböző fékfajták, 1937-re pedig már váltókat is használtak. Közben a kerékpár számos változata alakult ki az országútitól és a cruisertől a BMX-en át a mountain bike-ig. A bicikli evolúciója napjainkban is tart, a két kerék azonban állandó.

Nézd meg ezt a rövid videót is a bicikli történetéről:

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....