Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Tavaszi gumicsere a járvány idején | Autoszektor
Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Tavaszi gumicsere a járvány idején

2020.04.26.

Az elmúlt hónapokban sokan alig használják az autójukat, ezért nem is sietnek a gumishoz, hogy nyárira cseréljék a téli kereket.

A koronavírus-járvány és a kijárási korlátozás miatt nagyjából a felére csökkent az autóforgalom a magyarországi utakon, hiszen aki csak teheti, otthon marad. Több mint kétmillió autót nem, vagy csak alig használnak a tulajdonosaik. Több nap, sőt akár több hét is eltelhet, mire újra autóba ülnek. Ezek a kocsik a megszokott havi futásteljesítményük 10-15 százalékát, vagyis 1500-2000 kilométer helyett csupán 150-250 kilométert tesznek meg. 

Mostanában nem kapkodják el az emberek a gumicserét

A járvány a tavaszi gumicsere megszokott ütemét is alaposan felülírta: mivel sokan alig használják az autójukat, nem érzik annyira sürgetőnek, hogy nyári gumira cseréljék a téli szettet. Ehhez hozzájárult az is, hogy néhány hete még kemény mínuszok voltak az országban. Egyes gumiszervizek arról számoltak be, hogy szokásos tavaszi roham helyett a fele volt az elmúlt hetekben a forgalmuk. 

Melegben veszélyes a téli gumi

Pedig ahogy egyre melegszik az idő, úgy válik balesetveszélyesebbé, ha téli gumikkal autózunk. A német autóklub (ADAC) tesztjében három téli és egy nyári gumit hasonlítottak össze tavaszi és nyári körülményeket szimulálva. Kiderült, hogy mindhárom téli abroncs jóval rosszabbul szerepelt a tesztpályán, mint a kimondottan nyárra kifejlesztett gumi. A legrosszabb esetben a téli kerék fékútja 16 méterrel volt hosszabb mint a nyárié 100 kilométer/órás tempóról való megállásnál. A tapadás észrevehetően csökkent a hőmérséklet emelkedésével, és ha még meg is pakolták az autót, tovább romlott az úttartás. A biztonságunk kockáztatása mellett a téli kerék fennhagyásával a pénztárcánknak sem teszünk jót, ugyanis a téli gumi lágyabb, ezért melegben gyorsabban kopik.

Ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy egyre veszélyesebb a téli gumi 

A kijárási korlátozás miatt csak alapos indokkal lehet otthonunkat elhagyni, de a gumiszerviz meglátogatása ilyen oknak számít. Ezért aki teheti, cserélje le a téli gumiját, persze csak a járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések betartásával: tartsunk távolságot, viseljünk maszkot, és mossunk kezet gyakran, alaposan. Azt is vegyük figyelembe, hogy a gumiszervizek csak 15 óráig tarthatnak nyitva.

Jó tanácsok gumicseréhez a koronavírus-járvány idején

  • Foglaljunk online vagy telefonon időpontot. Így elkerülhetjük a sorban állást, és azt, hogy a szervizben várakozó emberek ne tudják betartani az ajánlott távolságot. 
  • Álljunk be magunk az autóval a szerelőállásra, majd ezt követően hagyjuk el a helyiséget.
  • Amíg a szerelő dolgozik, várakozzunk a szabadban.
  • Fizessünk bankkártyával, így elkerülhető a készpénzhasználattal járó fertőzésveszély. 

Ha gumishoz megyünk, tartsuk be a járványügyi előírásokat

Az ügyesebbek akár otthon is lecserélhetik a gumiszettet, főleg akkor, ha felnire vannak szerelve az abroncsok. Minden esetben vizsgáljuk meg a gumi profilmélységét, amelynek legalább 4 milliméternek kell lennie. Ezt könnyen ellenőrizhetjük egy 100 forintos érmével, mivel a két fém határvonala éppen 4 milliméter. Ha kopottak a gumik, le kell cserélni őket, akárcsak akkor, amikor már 5-6 évesek. Ha otthon állunk neki abroncsot cserélni, számoljunk azzal, hogy centrírozni nem tudunk megfelelő eszközök nélkül, és az abroncsnyomás-ellenőrző rendszert sem tudjuk házilag kalibrálni. Megfelelő gyakorlat nélkül pedig inkább ne próbálkozzunk, válasszunk szakműhelyt.

Halasztják a műszaki vizsgákat is

A veszélyhelyzet miatt nem kell a lejáró okmányokat meghosszabbítani, a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényes a műszaki vizsga is. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy a szabály miatt valószínűleg sokan elhalasztják a műszakijuk megújítását, ezért a járvány lecsengése után várhatóan tömegesen jelentkeznek majd be az autótulajdonosok műszakira. Így akár két-három hetet is várni kell majd a vizsgáztatásra. Ráadásul két évvel később, amikor ismét lejárnak ezek a műszakik, ugyanilyen zsúfolt időszakra kell számítani. Ezért aki el szeretné kerülni a hetekig tartó várakozást, az ne halassza későbbre a műszaki vizsgáját, de természetesen csak az járványügyi óvintézkedések betartásával.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....