közlekedébiztonság

Tömegkarambollal indult a hét

2017.10.24.

Ahogy a hosszú hétvégén, úgy kedd reggel is sok volt a baleset. Az M3-ason öt autó ütközött – derül ki a police.hu és az MTI híreiből.

Öt gépjármű ütközött össze az M3-as autópályán Domonyvölgy térségében a Budapest felé vezető oldalon kedd reggel, a forgalom a leállósávban halad - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila elmondta, hogy a ráfutásos baleset az autópálya 37-es kilométerénél történt. A helyszínre riasztott aszódi tűzoltók megkezdték a műszaki mentést.

A rendőrség honlapján azt írta, hogy a balesetben az első információk szerint ketten sérültek meg, őket a mentők látják el. A belső és a külső sávot is lezárták, haladni csak a leállósávban lehet, ezért több kilométeres torlódásra kell számítani - áll a közleményben. Az MTI információi szerint a balesetben két katonai rendészeti gépjármű is érintett.

Közben teljes útzár van a 87-esen, mert egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött Szombathely térségében. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárásra kell számítani. A rendőrök a forgalmat mindkét irányból a megyeszékhely belterülete felé terelik.

A hosszú hétvégén is sok volt a baleset: az elmúlt 96 órában a rendőrök 199 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 56 súlyos és 141 könnyű sérüléssel végződött. Összesen 50 személyt állítottak elő ittas vezetés gyanúja miatt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....
2026.09.02
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és....
2026.09.02
A gyermekek biztonságos közlekedése állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti....
2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....