MABISZ

Tömegszerencsétlenség az M1-en: beérkeztek az első kárigények a biztosítókhoz

2023.03.14.

A szombati tömegkatasztrófa károsultjainak bejelentéseit több biztosító is soron kívüli ügyintézésben kezeli.

A hétvégén, az M1-en bekövetkezett tömegszerencsétlenség után már megérkeztek a biztosítókhoz az első kárigények. Az egyik társaságnál egy cascora történő bejelentés nyomán már az érintett gépjármű kárszemléje is lezajlott. A biztosítónál úgy ítélik meg, hogy pár napon belül megtörténhet a totálkár kifizetése is.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Egy másik társasághoz ugyancsak érkezett casco szerződés alapján kárbejelentés. Itt egyelőre még nem történhetett meg a kárszemlézés, mivel a személygépkocsikat a rendőrség egy lezárt telephelyen tárolja. Azonban ennél a társaságnál is gyorsított, soron kívüli eljárást ígérnek a károk rendezésében. A MABISZ a teendők ügyében felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, amely a további eljárás menetéről közleményben tájékoztatja a nyilvánosságot.

A leggyorsabban azok számíthatnak teljes kárrendezésre, akik rendelkeznek casco szerződéssel. Ők ahhoz a biztosítóhoz fordulhatnak, amellyel a szerződést megkötötték. A baleset sérültjei, illetve a gépjárművek üzemben tartói a károsult jármű felelősség biztosítójánál, illetve a MABISZ-nál jelenthetik be igényeiket.  A társaságok arra is felhívják a figyelmet, hogy a tömegkatasztrófa minden érintettjének érdemes végig gondolnia, nem rendelkezik-e olyan egyéb – baleset vagy valamilyen kiegészítő – biztosítással, amely az adott esetben térít. Akik nem, azok is számíthatnak arra, hogy a hazai biztosítói közösség - saját, a tömeges kárrendezésre vonatkozó belső szabályozása keretében - az adott élethelyzetben lényegi segítséget nyújtó, jogcím nélküli előleget fizet. A végleges kárrendezésnél ezzel attól függően kell majd elszámolni, hogy megállapítható-e vagy sem az érintett részbeni, illetve teljes felelőssége a keletkezett károkért.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....