Akkumulátor-gyártás

Töméntelen pénzt szánnak Orbánék akkugyártásra

2021.05.09.

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.

Szijjártó Péter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak.

Egy vállalat - az Európai Bizottság határozata alapján - maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet - írja az MTI.

Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését - közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben.

Szijjártó Péter kitért arra is, mára kijelenthető, hogy a magyar gazdaság "kanyarban előzési manőverje sikeresen ment végbe". Helyesnek bizonyult a kormány válasza a koronavírus-járvány gazdasági következményeire - tette hozzá.

Közölte, a beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit. A program meg is hozta az eredményét: 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni - mondta Szijjártó Péter.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....
2026.02.06
Februárban sokan hagyják autójukat a budapesti repülőtér környéki parkolókban meleg éghajlatú úti....
2026.02.06
A jelentős üzemanyagmegtakarítás, illetve a szervizelési-karbantartási kiadások komoly csökkentése....
2026.02.06
2026. februárjában a Subaru Corporation megkezdte az akkumulátoros elektromos autók (BEV-k)....
2026.02.06
500 munkahelyet szüntetnek meg a KTM-nél, többségük a mattighofeni gyárban. Csütörtök délután a GPA....
2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....