használtautó vásárlás

Töretlen a használtautó-index emelkedése

2014.10.12.

Immár negyedével a válság eleji szint felett a magyarországi használtautó-piac összértéke.

Az elmúlt három hónap során eddigi csúcsáról is magasabbra kapaszkodott a Használtautó-index: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám a harmadik negyedévben további közel négy százalékponttal, 125,8 százalékra emelkedett. Az elmúlt hónapokban az árak gyakorlatilag nem változtak, így az index értékét a gazdát cserélő járművek mennyisége növelte. A piac pezsgését jelentősen élénkítette, hogy az uborkaszezon ellenére a második negyedévi szinthez képest további 12 százalékkal bővült a használt autók importja.

„A Használtautó-index egy évvel ezelőtt került tartósan is a 2009 első negyedéves szint fölé, azóta pedig lendületes emelkedés során immár 26 százalékkal a válság kezdetén mért szint fölé tudott kapaszkodni – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – Egyelőre nem látszik jele annak, hogy a trend a következő negyedévek során megfordulna, bár az átlagár növekedése az utolsó három hónapban már megállt, így a piac összforgalmát már csak a gazdát cserélt személyautók mennyisége tudta növelni.”

A kisebb kategóriákban számottevőbb az éves drágulás

Noha ebben a negyedévben gyakorlatilag nem változott, egy év alatt 5 százalékot nőtt a használt autók hirdetési átlagára. Ennek oka leginkább az év elején bevezetett vagyonszerzési illeték, mert az emiatt drágábbá vált import a belföldi kínálat árát is felnyomta. Ennek mértéke azonban az egyes kategóriákban jelentősen eltért. Alapvető tendenciaként azt tapasztaljuk, hogy a kisebb kategóriák esetében volt a legszámottevőbb a drágulás, míg a legnagyobb autóknál: a nagykocsiknál és a terepjáróknál kisebb átlagárcsökkenés is lezajlott

A legnagyobb mértékben, 11 százalékkal a piac legnagyobb szeletét jelentő alsó középkategóriás autók ára nőtt. A szintén komoly súllyal szereplő mini és kisautók, illetve a középkategória felsőbb részeibe tartozó autók esetében 3-4 százalékos áremelkedés történt. A használt nagykocsik ugyanakkor 3, míg a használt terepjárók átlagosan 8 százalékkal lettek olcsóbbak, mint egy éve.

Kilátások 2014 végére

Bár a csúcson lévő euró-árfolyam az év elejéhez képest némileg visszafogta a használtautó-importot, a behozatal volumene ismét havi 8-9000 darabra szökött, ami majdnem minden hónapban közel 40 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. Az új autók piacának bővülése is 20 százalék felett jár, így az év végére a forgalomba helyezett új autók száma akár a 70 ezret is elérheti. E két tényező továbbra is kedvező hatással lesz a használtautó-piac aktivitására. Az átlagár növekedése ugyanakkor az utolsó negyedévre már akár csökkenésbe is átfordulhat, hosszabb távon ugyanis erre az értékre már nem az illeték bevezetése, hanem az a tény gyakorol hatást, hogy egyelőre még egyre idősödik a hazai személygépkocsi-állomány.

2014. III. negyedév:

Használtautó-index:

125,8

Kínálati átlagár (ezer Ft):

1.556

Változás az előző negyedévhez képest (%pont):

+3,8

Változás az előző negyedévhez képest (%):

+0,28

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....
2026.05.19
Egyszerre próbálhattuk ki az Opel Astra minden létező változatát, a kombitól a dízelen át az....
2026.05.19
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek....
2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....
2026.05.19
A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az....