Kia Sorento

Történelmi pillanat: a Kia crossovere lett Dél-Korea bestsellere

2025.01.14.

Miképpen a világ számos, autógyártó nagyhatalomként számontartott országában, Dél-Koreában is a helyi gyártású autó uralják a piacot, s ez így volt tavaly is, bár „házon belül” történt egy meglepő fordulat.

Az elmúlt két évtizedben az eladásokban rendre a Hyundai modelljei vitték a prímet, de a legfrissebb statisztikák szerint a tavalyi év győztese nem egy Hyundai lett, hanem a Kia egyik crossovere, amit történelmi eseménynek könyvel el a helyi szaksajtó.

Nem árulunk tovább zsákbamacskát: a 2024 év legkelendőbb autója a Kia Sorento családbarát crossover lett. Ebből a modellből 94,5 ezret adtak el az 51 milliós országban, és ezzel abszolút győztes lett a személygépkocsik között.

A második helyre a Sorento helyi konkurense, a Hyundai Sante Fe kapaszkodott fel, de jókora lemaradással. Ebből az autóból körülbelül 77 ezret adtak el, egészen pontosan 17 ezerrel kevesebbet.

A Sorento „frissített” modelljét 2023-ban dobták piacra, s belföldi győzelme fontos esemény az országban, nem véletlenül látják el történelmi jelzővel. De a hirtelennek tűnő felfutásnak voltak előzményei: a vásárlói ízlés az elmúlt években folyamatosan tolódott a Kia felé.

A Sorento család indulásának kezdete 2002-re datálódik, s az elmúlt 23 évben négy generációja volt a népszerű dinasztiának. Az autó félúton „fekszik” a kisebb Sportage és a nála nagyobb Telluride között. Jóformán nincs a világnak olyan szeglete, ahol nem értékesítenék ezt az autót, amely több rangos nemzetközi autós díj birtokosa lett az elmúlt években.

A Kia a második legnagyobb dél-koreai autógyártó a Hyundai után, de a két vállalatot elszakíthatatlan szálak fűzik össze. A Hyundai ugyanis 27 éve, 1998-ban lett az 1944-ben alapított Kia többségi tulajdonosa, felvásárolva részvényeinek 51 százalékát. Azóta a Hyundai résztulajdona közel 34 százalékra csökkent, de közben a Kia is birtokosa lett különféle arányokban a Hyundai közel húsz vállalatának.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..