Opel Dakar Team

Tovább az Opellel!

2020.04.14.

Tizenhat éve tart az együttműködés az Opel Magyarország és az Opel Dakar Team, azaz Szalay Balázs pilóta és Bunkoczi László navigátor között. A páros 2004 óta versenyez az Opel márkával, a sivatagi viadalokra specializálódott csapat azóta viseli az Opel Dakar Team nevet. Ez a szoros kapocs túlélte a 2008-as válságot (amely az autóipart hasonlóan érintette, mint a mostani, járvány miatti leállások), s a felek a mostani nehéz helyzetben is kitartanak egymás mellett.

„Megtiszteltetés, hogy az Opel Magyarország kitart mellettünk, bízunk benne, hogy hamarosan szebb idők jönnek, amikor újra elkezdhetünk a versenyzésen gondolkodni, és bemutathatjuk a kívül-belül megújuló Opel Grandland X-et – nyilatkozta a Dakar ralin 14 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs. – Egyelőre erre nincs lehetőség, hiszen versenyek sincsenek, ám a munka nem áll meg, a tervek szerint teljesen megújul a versenygépünk, amelyen az elmúlt évek tapasztalatai alapján hajtunk végre módosításokat kívül és belül egyaránt. Terveink szerint már a nyár folyamán teszteljük az újításokat, és ha októberben megrendezik a marokkói világkupa-futamot, ott élesben is kipróbáljuk az Opel Grandland X-et.”



Friss hír a Katarból hazatérő versenyautóról, hogy az „őt” szállító komp kikötött Rotterdamban, ott kirakodták a konténert, amelynek most már csak haza kell jutnia Magyarországra, hogy elkezdődhessen a munka a csapat műhelyében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.07
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers és a munkanaphatástól megtisztított index alapján....
2026.09.07
Miközben a német óriások ezres nagyságrendű leépítéseket jelentenek be, a Mazda más szervezeti....
2026.09.07
A Magyar Közút idén közel 140 kilométernyi mellékutat újított fel - közölte a közlekedési és....
2026.09.07
Az Autós Nagykoalíció (ANK) a 2026/2027-es tanévben is meghirdeti az autószerelő, autószerelő....
2026.09.07
Folytatta páratlan sorozatát Molnár Martin a brit Forma–3-ban (hivatalos nevén GB3), miután....
2026.09.07
Több halottja és súlyos sebesültje van a Miamiban történt repülőgép-balesetnek - áll a hatóságok....
2026.09.07
Hogy igazi, régimódi Audinak lenni előny vagy hátrány, azt mindenkinek a saját értékrendjére bízom....
2026.09.07
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az....
2026.09.07
Megkezdődött a visszaszámlálás az European Bike Week® 2026 kezdetéig: szeptember 8. és 13. között....
2026.09.07
Az új, 315/60 R22.5 méretű Ecopia Range abroncsok közel 300 000 kilométert tettek meg a kormányzott....