közlekedik a család

Tovább dübörög a családi sikerszéria

2017.03.21.

Az Autószektor értesülései szerint hamarosan kiderülhet, milyen autót nyerhet az a felkészült és szerencsés család, aki 2017-ben benevez a „Közlekedik a család” országos közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatba. A népszerű baleset-megelőzési élményprogramot országszerte közel két tucat helyszínen rendezik meg áprilisban és májusban, a nyeremény autóért folyó végső összecsapásra pedig a júniusi döntőn kerül majd sor.

Az érdeklődő családok számára soron következő legfontosabb dátum március 1. szerda, hiszen ettől a naptól lehet regisztrálni a népszerű, fél évtizedes múltra visszatekintő közlekedésbiztonsági versenyre a „Közlekedik a család” honlapján. A helyszíni megmérettetések mellett több fordulós online vetélkedőt is szerveznek, ahol tavaly hétvégi tesztvezetést, üzemanyag utalványt és ajándékcsomagot lehetett nyerni. Magán a versenyen pedig ezúttal is egy vadonatúj személyautót nyerhet a legügyesebb, legbiztonságosabban közlekedő, legszerencsésebb família.

A verseny honlapjának főoldala (forrás: www.kozlekedikacsalad.hu)

A verseny helyszínek és időpontok ezekben a napokban körvonalazódnak. Ezekről a fontos tudnivalókkal, és a nyeremény autóról az első sajtótájékoztatón tudhatunk meg többet. A sajtónyilvános eseményre információink szerint március második hetében kerül majd sor.

A vetélkedősorozat idén is az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében, az Autószektort kiadó Autós Nagykoalíció, valamint a Skoda szakmai támogatásával valósulhat meg. Garantáljuk, hogy az Autószektor végig ott lesz a versenysorozat felkészülési időszakában és a vetélkedők alatt. Így aki figyelemmel kíséri cikkeinket, az elmúlt évek kérdéssorainak és feladatainak megismerésével, a korábbi nyertesek jótanácsaival, valamint a szervezők által „elejtett” kulisszatitkok révén talán nagyobb eséllyel vághat neki az idei versenynek.

Tavaly a Polgár család lehetett a legboldogabb, akik a döntő legeredményesebb csapataként egy vadonatúj Skodával gurulhattak haza (forrás: police.hu)

Fontos dátum a március 24-26- is, amikor egészen biztosan érdemes lesz ellátogatni az Automobil&TuningShow-ra. A felvonultatott autócsodák mellett ugyanis az AMTS főtámogató Autós Nagykoalíció jóvoltából a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat élményszerű formában sajátíthatják majd el a kicsik és nagyok.

Gyermekeknek is kiváló szórakozást nyújt az AMTS (forrás: amts.hu)

Sok sikert, jó utat és biztonságos közlekedést kívánunk a 2017-es „Közlekedik a család” versenyzőinek!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....