kecskeméti Mercedes-gyár

Tovább nőtt a hazai beszállítók súlya a kecskeméti Mercedesnél

2025.05.29.

Ütemterv szerint folytatódtak a telephely építési munkálatai és felkészült az új modellek gyártására a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár 2024-ben, mindeközben 146 ezer jármű gördült le a gyártósoráról – derül ki a cég éves üzleti jelentéséből.

A normalizálódó nyersanyagárak és a folyamatosan fókuszban lévő gyártási költséghatékonyság pozitív hatásainak eredményeképp a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a 2024-re vonatkozó beszámolási időszakban közel 4,2 milliárd euró árbevételt realizált és 57,59 millió euró adózás utáni nyereséget ért el. Az év során a magyar beszállítóktól vásárolt nyersanyagok, szolgáltatások és nem termelésre használt beruházások beszerzéseinek részaránya nőtt a 2023-as évhez képest, és megközelítette a 44 százalékot. A vállalat az előző évben összesen mintegy 43,2 millió euró adót és járulékot fizetett a magyar államnak és Kecskemét városának.

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár tavaly 146 000 járművet gyártott, és az év második felében legördült a gyártósorról a kétmilliomodik autó is, amely egy tisztán elektromos hajtású EQB volt. A magyarországi telephely bővítése, az üzem gyártási portfóliójának átalakítása, valamint a termelés rugalmassága stabil alapot jelentenek a nyereséges növekedéshez az elkövetkező években.

A Mercedes-Benz üzleti tervének részeként megvalósuló több mint egymilliárd eurós beruházás egyértelmű elköteleződést jelent a kecskeméti telephely mellett, megerősítve pozícióját a konszern globális termelési hálózatában. A bővítés jelentősen, mintegy 400 hektárra növeli a gyár területét. Az építési munkálatok 2024-ben nagy erőkkel folytatódtak és terv szerint haladtak. 2024 októberében működésbe helyezték az új üzemorvosi rendelőt és a tűzoltóságot; az új karosszéria- és összeszerelőüzemek csarnokaiban megkezdődött a gyártósorok telepítése és beüzemelése; az építkezéssel párhuzamosan pedig a meglévő festőüzem átfogó korszerűsítésen esett át. Felépült az új akkumulátorbeszerelő-üzem épülete is a tisztán elektromos hajtású modellek nagyfeszültségű akkumulátorainak végszerelésére, és itt is megkezdődött a berendezések telepítése.

„2024 ismét rendkívül intenzív üzleti év volt a kecskeméti telephely számára: a gyárbővítéssel a tervek szerint haladtunk, több mint 146 000 jármű gördült le a gyártósorokról, és ősszel ünnepeltük a kétmilliomodik „Made in Kecskemét” Mercedes-Benz modellt – egy tisztán elektromos EQB-t. Újra bebizonyítottuk, mire képes az elhivatottság, a szakértelem és a csapatszellem egysége. Teljesítményünket 2024-ben ismét elismerték: a PwC és a Randstad Magyarország legvonzóbb munkaadójának választott bennünket. Erre mindannyian büszkék lehetünk” – mondta Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Az átfogó építési munkák célja az új gyártási portfólió előkészítése. A tervek szerint 2026 elején indul az új MMA-platformra (Mercedes-Benz Modular Architecture) épülő modellek gyártása. Még ugyanebben az évben megkezdődik az MB.EA-platform (Mercedes-Benz Electric Architecture) tisztán elektromos modelljeinek gyártása. Ezzel középtávon mintegy 3000 új, értékes munkahely jön létre.

A gyárbővítés a legmagasabb minőségű műszaki paraméterek mentén, a jelenleg elérhető legmodernebb technológiának megfelelően valósul meg. A telephely 2024 során megteremtette a napelemparkjának építési feltételeit, amelynek kivitelezése 2025-ben kezdődik. Miután elkészült, ez lesz az egyik legnagyobb ilyen típusú energiatermelő létesítmény a magyar autóiparban, összesen kb. 40 MW csúcskapacitással. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2022 óta mérleg szerinti szén-dioxid-semleges, és a tervek szerint 2030-ra a gyártás energiaszükségletének több mint 70 százalékát megújuló energiával kívánja fedezni. A konszern globális termelési hálózatának célkitűzése, hogy 2039-re kizárólag megújuló energiát használjon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....