duális képzés

Továbbfejlesztik a duális képzés kecskeméti modelljét

2014.06.27.

Egy uniós projekt keretében közel 500 millió Ft-ot fordíthatnak a Kecskeméti Főiskola és konzorciumi partnerei a duális képzés kecskeméti modelljének továbbfejlesztésére.

„A kecskeméti duális képzési modell a kiemelt járműipari térségben, a társadalom sikerességének, a nemzetgazdaság fejlesztésének szolgálatában” című projekt megvalósításával a modell széles körben alkalmazható lesz a felsőoktatási intézményekben. A 2015. szeptember végén záruló projektben a főiskola konzorciumi partnerei az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. és a Türr István Képző és Kutató Intézet. A nyitórendezvényen az is elhangzott, elkötelezett vállalati partnerek nélkül nem létezik duális képzés.


A Kecskeméti Főiskolán jelenleg két évfolyamon 70 duális hallgató folytatja tanulmányait, és 22 olyan cég szerepel a rendszerben, amely fogad hallgatókat, ill. tervezi duális hallgató felvételét. Ahogyan dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora kifejtette, nagyon nagy az érdeklődés a képzés iránt mind a cégek, mind a leendő hallgatók részéről és számos felsőoktatási intézmény is megkereste a főiskolát a modell átvételének szándékával. A rektor asszony úgy látja, a duális képzéssel a főiskola nem csak egyszerűen egy képzést kínál, hanem karrierpályát, jövőt, sikeres életutat tud nyújtani a hallgatóknak.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere arról beszélt, hogy a duális képzés bevezetésével egy olyan országos mozgalmat indított el Kecskemét, amely a kormányzat figyelmét is felkeltette, mert a duális képzés a tehetséges, motivált fiatalok itthon tartásával társadalompolitikai szerepet is betölt. A kormányzat éppen ezért külön eszközöket is biztosít a fejlesztéséhez. Az alpolgármester asszony azt is kijelentette, a kecskeméti önkormányzat kiemelt célja, hogy a Kecskeméti Főiskola három éven belül egyetemmé váljon. Ez természetesen egyedül nem megy, de a partnerekkel együtt megvalósítható.

Dr. Kovács Lóránt projektmenedzser és dr. Lukács Pál szakmai vezető ismertették a projekt részleteit. A projekt keretében lehetőség nyílik arra, hogy a főiskola megalkossa és lefektesse a képzés szervezeti, működési és irányítási standardjait, azokat az eljárási szabályokat, ajánlásokat, amelyek egyértelműsítik a szereplők együttműködését. Sor kerülhet a tantervek, tananyagok áttekintésére, átdolgozására a duális képzés igényeinek megfelelően.


Az elképzelések között szerepel többek között a duális logisztikus alapszak és a cégek elvárásainak megfelelően új szakirányok (pl. felületkezelő) beindítása, valamint a GAMF kar mellett a másik két kar, a Kertészeti Főiskolai Kar és a Tanítóképző Főiskolai Kar bevonása a duális képzés rendszerébe. A Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Államtitkárságának Kecskemétre költözése jó esélyeket teremthet a vidékfejlesztési agrármérnöki szak „dualizálásához”. A projekt tartalmaz olyan szervezetfejlesztési elemeket is, amelyek segítségével egymásra épülhet a középiskolai és a felsőoktatási duális képzés.

Az AIPA Kft., mint konzorciumi partner a képzés révén a kis- és középvállalkozások beszállítóvá válásának elősegítését tűzte ki célul a projektben, a Türr István Képzési és Kutató Intézet pedig, ahogyan Kádárné dr. Balla Anita osztályvezető ismertette, a hallgatói motivációk és a lemorzsolódás okainak kutatásával járul hozzá a projekt sikeréhez.

Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója és az AIPA klasztertanács elnöke hangsúlyozta: az tekinthető valódi duális képzésnek, amit Kecskeméten csinálnak, mert nem egyszerűen arról van szó, hogy a hallgatók kimennek gyakorlatra a vállalatokhoz, hanem egy meghatározott tanrend szerint ott is tanulnak. Lepsényi István nagyon elégedett a duális hallgatókkal, ahogyan fogalmazott, elkötelezettek és keményen dolgoznak, s ez sikeressé teszi őket és a vállalatokat is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....