Duna Autó Zrt.

Továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik az elektromos járművek iránt

2017.02.24.

Továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik az elektromos autókra az állami támogatásnak köszönhetően a Duna Autó Zrt. tapasztalatai szerint. Az ország egyik legnagyobb márkakereskedése díjmentesen készíti el az igénylők pályázatait abban az esetben, ha náluk vásárolják meg a kiszemelt járművet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2016 őszén hirdette meg a legfeljebb 3,5 tonnás össztömeggel rendelkező elektromos gépjárművek beszerzésére vonatkozó felhívását, melynek kapcsán az igénylők járművenként legfeljebb 1,5 millió forintos támogatásra jogosultak. Az állami hozzájárulás igénybe vételére vállalkozások, önkormányzatok, valamint magánszemélyek is pályázhatnak.

 

„Tapasztalataink szerint a támogatást igénybe vevők fele céges vásárló, fele pedig magánszemély. A környezettudatos autózás tehát nem csak a költségeiket optimalizálni kívánó vállalkozók, hanem a magánfelhasználók számára is fontos” – hívta fel a figyelmet Szabó Emese, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója. Elektromos gépjármű vásárlásra május elsejéig lehet beadni a pályázatokat, viszont a márkakereskedés azzal számol, hogy hamarosan kiterjesztik a jelentkezési időszakot.

Szigorú formai követelmények - A támogatásra jelentkezők általában maguk készítik el pályázataikat, de lehetőség van az igénylés meghatalmazás útján történő elkészíttetésére is. A benyújtott pályázatoknak elsősorban formai követelményeknek kell megfelelniük, fontos kritérium ugyanakkor, hogy magánszemélyek csak egy, míg a gazdasági társaságok legfeljebb öt elektromos járművet szerezhetnek be kedvezményesen. Az elektromos járművek vásárlása számos hitel és lízing konstrukcióban történhet.

„További feltétel, hogy a megvásárolt jármű 3 évig nem értékesíthető tovább, emellett a hozzájárulás csak a gépjármű bruttó vételárának csökkentésére használható fel, így az egyéb költségek elszámolására nem vehető igénybe” – hívta fel a figyelmet a Duna Autó Zrt. kereskedelmi vezetője. A márkakereskedés a jelentkezőknek minden segítséget megad a sikeres pályázatok érdekében.

Népszerű a Nissan - A Duna Autó Zrt. kínálatában jelenleg hét elektromos gépjármű található. A legtöbben a Nissan Leaf-re, valamint az eNV200-as kishaszonjárműre adtak le igénylést az elmúlt hónapokban. Ugyancsak népszerűnek számít még a KIA Soul, valamint a 280 kilométeres hatótávolsággal rendelkező Hyundai Ioniq is. Az elektromos gépjárművek előnye, hogy a dízeles és a benzines változatokkal szemben gazdaságosabban üzemeltethetők. Mivel ezen járművekben sem belső égésű motor, sem pedig hagyományos váltó nincsen, ezért jóval kevesebb mozgó alkatrésszel rendelkeznek. Ennek köszönhetően pedig kevesebb karbantartást igényelnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....