Toyoda

A Toyota továbbra is szkeptikus az elektromos autókkal szemben

2021.11.15.

A Toyota kétségtelenül lemaradt az utóbbi időben, már ha az autóipar elektromos alapokra való áttéréséről beszélünk. A világ második legnagyobb autómárkája nem tudott/nem akart lépést tartani más márkákkal, miközben gyakorlatilag az iparág egésze átáll az elektromos áramra. Annak ellenére, hogy korai ígéretet tett a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején piacra dobott számos hibrid modellje révén, az elmúlt években a japán márka szkeptikus volt az akkumulátoros elektromos járművekkel (BEV) szemben, és elnökük, Akio Toyoda gyakran tett megjegyzéseket ellenük.

Mindezek ellenére a Toyota jövőre tervezi piacra dobni első teljesen elektromos járművét – a bZ4X Concept szériaváltozatát. A japán cég 13,5 milliárd dollárt tervez befektetni az akkumulátorokba 2030-ig - bár fontos megjegyezni, hogy ez a szám drasztikusan alacsonyabb, mint amit sok versenytársuk tervez az elektromos hajtásláncokba önteni.

A Toyota közben úttörő szerepet játszik a hidrogén üzemanyagcellás járművek terén, köszönhetően a Mirai-nak, amelynek második generációja nemrég jelent meg. Ennek ellenére sokan kétségbe vonják, hogy a hidrogén életképes megoldás-e a magas költsége, az infrastruktúra hiánya és az általános biztonsági aggályok miatt. Az egyik ilyen személy, aki a múltban a hidrogén ellen emelt szót, a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk, aki tavaly azt nyilatkozta, hogy a hidrogénautók ötlete „megdöbbentően ostoba”.

Ettől függetlenül úgy tűnik, hogy a Toyota elkötelezett az ötlet mellett, hogy elektromos autók és hibridek mellett hidrogénjárműveket is értékesítsenek. A cég vezető mérnöke, Gill Pratt a közelmúltban a Reuters egyik rendezvényén beszélt, és a következőket nyilatkozta:

„(A Toyota) hisz a hajtásláncok sokféleségében. Nem nekünk kell megjósolni, hogy melyik megoldás a legjobb, vagy azt mondani, hogy csak ez fog működni. ”

A márka nyilvánvalóan nem akarja az összes tojást egy kosárba tenni, ami néhány év múlva akár hihetetlenül okosnak, akár feltűnően félénknek és visszafelé gondolkodónak tűnhet. Míg más gyártók, mint a Ford és a GM elkötelezettek a tisztán elektromos jövő mellett, minden bizonnyal érdekes lesz látni, hogyan fog megvalósulni a Toyota azon terve, hogy kevesebbet fektessenek be az akkumulátoros elektromos autókba, és változatosabb megközelítést alkalmazzanak.

A Toyota azzal kockáztat, hogy próbál nem kockáztatni. Kérdés, bejön-e.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....
2026.08.09
Sűrített járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget Fesztiválra - közölte a....
2026.08.09
Letért az úttestről és árokba borult egy személykocsi az M1-es autópálya országhatár felé vezető....
2026.08.09
A száguldozás és a védőfelszerelés hiánya mellett az elektromos rollerek kialakítása is fontos....