traktorok

A traktor és régi motor az internet slágere

2014.01.23.

A 2013-as trendeket nézve azt hinnénk, hogy az apróhirdetési oldalakon is a számítástechnikai cikkek és az okostelefonok iránt érdeklődtek a leginkább, pedig nem! Meglepő, de a Jófogás.hu keresési statisztikái szerint a tavalyi évben Simson motorra, kerékpárra, babakocsira és fehérorosz traktorra vágytak a legtöbben, sőt előkelő helyen szerepel a ló is.

Bár maga a motorgyár rég megszűnt, közel 5 millió kereséssel még 2013-ban is uralta a ranglistát a ’80-as, ’90-es évek slágermotorja, a német Simson. Több mint kétszer annyian érdeklődtek az olcsó, öreg, mégis hosszú ideig elpöfögő motortípus, mint például a BMW iránt, amely az autómárkák közötti versenyt vezeti. Az összesített listán négymillió kereséssel a kerékpár a második, egy hajszállal előzi meg a babakocsit. Utóbbi népszerűsége teljesen érthető: az apróhirdetési oldalon jóval olcsóbban lehet hozzájutni a „gyermekvállalási kellékhez”, mintha újonnan vennénk.  

Az azonban a szakértőket is meglepte, hogy mennyire kelendőek a mezőgazdasági termékek az interneten. Az MTZ traktort 3,3 milliószor keresték 2013-ban a Jófogáson, így a fehérorosz csodagép meg is kaparintotta a negyedik helyet. A többség nyilván megtalálta a hozzá illő traktort, hiszen nemcsak a kereslet, a kínálat is hatalmas.

A 2013-as statisztikákból az is kiderül, hogy töretlenül sokan próbálnak olcsó és jó laptophoz jutni az apróhirdetési portálon (negyedik a listán). A hordozható számítógépek egész évben népszerűek voltak, a karácsonyt megelőző időszakban pedig jelentősen megugrott a kereslet más számítástechnikai termékek iránt: főleg tabletet és játékkonzolokat nézegettek, majd vásároltak a felhasználók Jófogáson.

Az autómárkák közül a BMW – közel két és félmillió keresés – tarolt, de az Opelek és Suzukik iránt is nagy az érdeklődés. Érdekesség, hogy a Ladák még mindig stabilan tartják pozíciójukat a netes használtautó piacon. A lóerőknél tartva nem árt megjegyezni, hogy lovas nép a magyar, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a paripák is helyet kaptak a tavalyi top 10-ben!  

Legnépszerűbb keresőszavak a Jófogáson 2013-ban:

Simson
Kerékpár
Babakocsi
MTZ
Traktor
Laptop
Kanapé
Szekrénysor
BMW
Ló

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....