Volkswagen AG

Túl a tízmillión

2017.01.19.

A Volkswagen-csoport tavaly 10,3 millió gépkocsiját adta át ügyfeleinek világszerte, 3,8 százalékkal növelve kiszállításait a megelőző évhez képest. A decemberi értékesítés 11,8 százalékkal 933 300 járműre nőtt.

Amint Matthias Müller, a Volkswagen-csoport igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: „2016 nehéz év volt számunkra. A dízel-krízis feldolgozásával párhuzamosan a ‚Together – Stratégia 2025‘ formájában alapvető változási folyamatot indítottunk, hogy immár a jövő mobilitására készítsük fel a Volkswagent. Mindeközben e kimondottan nehéz körülmények közepette is sikerrel stabilizáltuk operatív működésünket, s több mint 10 millió járművünket szállítottuk ki ügyfeleinknek az elmúlt év során, ami vállalatcsoportunknak és márkáiknak egyaránt lendületet ad a jövő felé vezető úton.”

Európában a Volkswagen-csoport márkái összesen 4,2 millió járművet (+4,0 százalék) értékesítettek 2016 során, ebből 340 600 darabot (+9,2 százalék) decemberben adtak át ügyfeleiknek. Nyugat-Európában a vállalatcsoport 9,2 százalékkal több, 282 100 autóját szállította ki. Jelentős decemberi növekedést könyvelhetett el Nagy-Britanniában, Olaszországban és Franciaországban, míg Németországban 92 900, vagyis 2,6 százalékkal kevesebb autó kelt el decemberben. A közép- és kelet-európai régióban 8,8 százalékos bővüléssel 58 500 gépkocsi talált gazdára e hónap során.

„2017-ben még intenzívebben kívánunk dolgozni a jövő olyan meghatározó technikáin, mint az elektromos mobilitás, az automatizált vezetés, illetve termékeink és vállalatunk digitalizációja. Mindemellett jelenlegi alaptevékenységünket sem kívánjuk háttérbe szorítani. Az elkövetkező év során vállalatcsoportunk márkái csaknem 60 új modellt kínálnak majd ügyfeleiknek” – folytatta Müller. Itt egészen újszerű koncepciók mellett a márkák számos meghatározó modelljéről is szó van, mint az új Volkswagen Polo és Touareg, a ŠKODA Yeti, a SEAT Ibiza, a Porsche Cayenne, az Audi A8 és a Bentley Continental GT. Következetesen folytatódik az e-mobilitási offenzíva is, több mint tíz új elektromos hajtású modell megjelenésével 2017/18 folyamán.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....