Formula E

Tuning másként – felturbózná pilótái agyát a Nissan

2021.07.24.

A Nissan agyfunkció fejlesztési programot indít a versenyteljesítmény fokozására. Sebastien Buemi és Oliver Rowland Forma E pilóták teljesítményét javítanák fel kicsit.

 

A ’Nissan Brain to Performance’ (Nissan, agy a teljesítményért) elnevezésű program fejlett agyi képalkotást és analízist alkalmaz a hivatásos pilóták sajátos anatómiai tulajdonságainak meghatározására. A program célja olyan optimalizált tréning kifejlesztése, mely fokozza a vezetéssel és versenyzéssel kapcsolatos agyi funkciókat.

„A Nissannál merünk olyat tenni, amit mások nem. Ezzel az úttörő programmal az a célunk, hogy korábban még nem alkalmazott módon értsük meg pilótáink agyi funkcióit a pályán mutatott teljesítményük fokozása érdekében a Forma E-ben” mondta Tommaso Volpe, Nissan Global Motorsport igazgató. „Mi lenne, ha a fejlett agyi funkció analízis és tréning segítségével jobb teljesítményre bírhatnánk rá versenyzőinket? A Forma E-ben minden tizedmásodperc számít, ezért vagyunk olyan izgatottak, hogy meglássuk, élvonalbeli Nissan kutató csapatunk hogyan képes fokozni Seb és Oli már így is magasan teljesítő agyi funkcionalitását.”

A programot Dr. Gheorghe Lucian fogja koordinálni, agykutatás és tréning területén tevékenykedő szakértő, aki többek között a Nissan autók és emberek közötti kapcsolatát illető kutatásának fontos szereplője is. A Nissan Brain to Performance program elsődleges prioritása a Nissan Forma E pilóták teljesítményének fokozása.

Gheorghe szerint: „Az agyunk elképesztően nagyteljesítményű. Számos kritikus funkciót végez el minden másodpercben mialatt autót vezetünk, anélkül, hogy tudnánk róla. Magas szinten képzett és tapasztalt Nissan Forma E sofőrjeink ezeket a funkciókat erőteljes nyomás alatt és nagy sebességnél végzik, miközben folyamatosan gyorsabb körök megtételére törekszenek. Az új Nissan Brain to Performance programunk arra keresi a választ, hogy milyen elektromos agyi aktivitás teszi lehetővé, hogy egy pilóta kiválóan végezhesse a vezetési tevékenységet. Ezután pedig, ha tudunk, szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ezt a teljesítményt tovább lehessen fejleszteni kifejezett agyi tréningen keresztül. Lehetséges, hogy élvonalbeli kutatásunk segíteni fog az átlag autós vezetési képességeinek fokozásában és az elektromos autózás fejlesztésében? Ezt reméljük.”

Az új program első stádiuma olyan részletes analízist és tesztelést fog tartalmazni a Forma E pilóták agyi funkcióit illetően, melyet átlagos, nem versenyző kontroll csoporttal fognak összehasonlítani. Mindannyiuknak különböző feladatokat kell majd ellátniuk a legkorszerűbb szimulátorokon, miközben analizálják és rögzítik agyi aktivitásukat. Az eredményekből kiindulva egy dedikáltan erre a célra létrehozott sofőr tréning program kifejlesztését fogják elkezdeni, mely elektromos agyi stimulációt is tartalmaz, a célja pedig a vezetési teljesítmény növelése lesz.

A kutatás kulcsterületeinek áttekintése

  • A Forma E pilóták és átlag sofőrök agyi funkcióik közötti különbségek megértése: a sofőr agyi aktivitását illető spektrum létrehozásával a program egyértelműen választ fog adni arra, hogy milyen hatása van az elektromos agyi stimulációnak.
  • Elektromos agyi stimuláció segítségével lehetséges egy hivatásos pilóta agyának fejlesztése, mely javítja a pályán mutatott teljesítményt: amint beazonosítjuk a vezetéshez köthető agyi aktivitást, kezdeményezhető egy kifejezett elektromos agyi stimulációt alkalmazó sofőr tréning program, melyet folyamatosan fejleszteni is tervezünk.
  • Képes arra a számítógépes agyi interfész tréning, hogy általános vezetési képességeket fejlesszen, miközben hozzájárul a Nissan elektromos járműveinek hosszútávú fejlődéséhez a lehető legmagasabb vezetési élményt szem előtt tartva: javaslattétel várható a jövő elektromos járműveinek fejlesztését illetően a bio-elektromosítás alaposabb megértése révén, mely hozzájárul a vezetési élmény kifinomultságához.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.05.30
Ahogy változik a világunk, nem csak bennünk záródnak kapuk, de az autóiparban is. Ezért is üdítő,....
2023.05.30
A Citroën újabb lépést tesz az elektromos mobilitás elérhetőbbé tétele felé: a C5 Aircross....
2023.05.30
Nehéz időszak elé néznek az ukrán gazdák, hiszen több százezer hektárnyi földet aknáztak alá az....
2023.05.30
A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített....
2023.05.30
A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 csupán néhány hónapja gurult fel a luxusszegmens progresszív....
2023.05.30
2023-ban első alkalommal végzett felmérést kiadónk, az Autós Nagykoalíció a magyarországi független....
2023.05.30
A Daimler Truck Holding érdekeltségébe tartozó két japán leányvállalat és a Toyota száz százalékos....
2023.05.30
A Magyar Suzuki Zrt. Igazgatóságának ajánlása alapján a május végi közgyűlés úgy határozott, hogy....
2023.05.30
Feltehetően ittasan hajtott egy 40 éves férfi – írta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-....
2023.05.30
Oroszországban 63,1 százalékkal 32 ezer 500-ra esett az új autók és haszonjárművek eladása....