Sixt

A turizmus élénkíti az autókölcsönzők piacát is

2015.01.27.

A turizmus élénkíti a magyarországi autókölcsönzők piacát is, a turisztikai célú kölcsönzések adták tavaly a teljes bevétel közel egynegyedét, ez még nőhet az év végi ünnepi időszak adatainak feldolgozásával - közölte a Sixt Magyarország autókölcsönző az MTI-vel hétfőn.

A cég közleménye kiemeli, hogy a tavalyi első tíz hónap adatai alapján Magyarország minden régiójának forgalma nőtt, a bevételek és a vendégek száma is meghaladja az előző év azonos időszakit. Ez a tendencia az autókölcsönzésben is megfigyelhető volt.

   

A közlemény idézi Dévai Gábort, a Sixt Magyarország ügyvezetőjét aki elmondta: az autókölcsönző bevételéből a turisztikai forgalom 23 százalékot tett ki a tavaly októberig beérkezett adatok szerint, és ez még nőhet az év végi ünnepi időszak adatainak feldolgozásával, ez 2013-ban 24 százalék volt. Hozzátette: a külföldről érkező turisztikai forgalom 69 százalékát adja a teljes turizmusból származó bevételnek.

A Sixt adatai szerint a vállalati szegmens mellett májustól-szeptemberig az üdülni, kikapcsolódni vágyók is erős volument jelentenek, tavaly a turisztikai bevétel 7 százalékkal nőtt ebben az időszakban az előző évhez képest.

Az autókölcsönző az MTI érdeklődésére közölte, hogy 2014-ben a teljes magyarországi forgalma az előzetes adatok szerint meghaladta az 1 milliárd forintot, ami 12,6 százalékkal több az előző évinél. A cég 45 dolgozót foglalkoztat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....