beruházások

Új autóipari termékek gyártásába kezd a veszprémi Valeo

2015.06.26.

A veszprémi Valeo autóipari vállalat új termékek gyártásába kezdett, a 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 25 új munkahely létesült; a beruházást pénteken adtak át a cég telephelyén.

Fonyódi Levente a cég ügyvezetője elmondta, hogy a 2,5 milliárd forintos fejlesztésből 625 millió forint uniós támogatás 1,8 milliárd pedig saját forrásból származik.
A 9 új gyártósoron új elektromos vezérlőegységeket, kormánykapcsolókat, korszerű indítókulcsot gyártanak, illetve a hibridautók feltöltő rendszerének gyártása is megkezdődött, a dolgozók létszáma pedig 1500 fölé emelkedett – fejtette ki az ügyvezető.  Fonyódi Levente elmondta, hogy a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. olyan innovatív termékeket gyárt, melyek jelentősen hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, a teljesítmény javításához. A vállalat 133 gyáregységgel, 16 kutató, 34 fejlesztő és 15 elosztó központtal rendelkezik, mintegy 81200 főt foglalkoztat 29 országban – közölte.


 
Rákossy Balázs a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a beruházás új piaci lehetőségeket is megnyit a termékpaletta bővítése révén.  Az államtitkár arról is beszélt, hogy az ország növekvő gazdasági teljesítménye elengedhetetlen feltétele a Valeóhoz hasonló vállalatok fejlődésének. 

A magyar gazdaság növekedése a tavalyi esztendőben elérte a 3, 6 százalékot és a munkaerőpiacon is kedvező folyamatok figyelhetők meg, mára hazánkban több mint 4 millió 117 ezer ember dolgozik – fogalmazott Rákossy Balázs, hozzátéve, hogy a termelő ágazatok bővülését mutatja az, hogy az idei első negyedévben 80 ezerrel többen dolgoznak a versenyszférában, mint egy évvel korábban. Hozzáfűzte: a rövidesen megnyíló Területfejlesztési Operatív Program pályázatainak 1230 milliárdos összegéből Veszprém megye fejlesztésire 45 milliárd forint jut.  

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a kormány stratégiai partnerként tekint a megyei jogú városokra az uniós források felhasználása terén, ami azt mutatja, hogy jól ismeri a települések gondjait és a rájuk váró feladatokat.  Hozzátette: a partnerséget jól példázza, hogy az előző fejlesztési ciklusban az önkormányzat több mint 10 milliárd forint fejlesztési forrást kapott, és 15 milliárd forinttal gazdagodtak a veszprémi gazdasági társaságok. 
A városban 3 százalékos a munkanélküliségi ráta és folyamatosan nő a népesség, ami részben a Valeóhoz hasonló nagyvállalatoknak köszönhető.   

A Valeo – Auto-Electric Magyarország 1998 óta gyárt Veszprémben szenzorokat, elektronikai vezérlőegységeket, kapcsolókat, az idei évre 80 milliárd forint árbevétellel számol a cég. A vállalat által felhasznált elektronikai és műanyag alkatrészek Székesfehérvárról, Tatabányáról Tiszaújvárosból érkeznek, a partnerek között megtalálható a Citroen, a Peugeot, a Renault és a Seat.      

(MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....