Ferrari

Új Ferrarit szeretne? Ha a válasza igen, 2027-ig kell várnia

2025.02.17.

A maranellói gyárnak elegendő megrendelése van ahhoz, hogy fedezni tudja az elkövetkezendő két év gyártási sorozatát. 



Képek forrása: Ferrari

A mai világ hektikus változásai alapján azt hinné az ember, hogy a gazdag elit kezdi elveszíteni az érdeklődését a drága játékok vásárlásában. Nos, ennek éppen az ellenkezője történik jelenleg. A Ferrari rekordeladásokat tudhatott magáénak 2024-ben, és már azt is tudja, hogy az elkövetkező két év is stabil lesz számára. A rendelési könyvek alapján 2026 végéig megteltek a helyek, így ha most vásárolnánk új autót a Ferraritól, akkor 2027 elejéig kell majd várnunk a szállításra. 

Az olasz cég magyarázata szerint az eladásokat a 12Cilindri dobta meg, amit a Ferrari 812 Superfast helyett hoztak be a kínálatba. A tavaly piacra dobott V-12-es szuperautó kupéként és elektromosan összecsukható keménytetővel bíró kabrióként is elérhető a vásárlók számára. A márka - amelyet az FCA (Brit Pénzügyi Felügyelet) még 2016-ban bontott külön a Stellantistól - idén hat új modellel érkezik majd. A Ferrari első elektromos autója is ezek közé tartozik, a hivatalos debütálása pedig október 9-én lesz. 

A csúcskategóriás szegmensben a Ferrari nem számít kivételnek, ami az eladásokat illeti. Az örök riválisnak számító Lamborghini is néhány hete jelentette be, hogy a zászlóshajójának számító Revuelto 2026 végéig elkelt. Az Urus-ok megrendelési száma is hatalmas, így elegendő vásárlási kérelem van ahhoz, hogy a Sant'Agata Bolognese-i dolgozóknak 2025 végéig legyen munkája. Ezeket a számokat pedig úgy produkálja a Lamborghini, hogy az SUV-t jelenleg csak plug-in hibriként árusítják, ami egyes hírek szerint több vásárlót is elriaszt az Urustól.

A Ferrari F80-hoz hasonlóan az új McLaren W1-es is teljesen elfogyott - még a hivatalos bemutatása előtt. Ha a Porsche úgy dönt, hogy sorozatgyártásra bocsátja a Mission X koncepcióját, akkor elég valószínű, hogy az a modell is sikeres lesz a piacon, habár az elektromos hajtás több potenciális vásárlót is elriaszthat - amit Mate Rimac, a Rimac vezérigazgatója is megerősített, amikor kijelentette, hogy az elit tagjai nem szeretnek elektromos autókat vásárolni. 

Míg a vásárlókör folyamatosan vonakodik az EV szuperautók vásárlásától, a hibridek veszik át a vezetést a felső kategóriában. A Ferrarinál 2024-ben az eladott autók 51 százaléka hibrid volt. Ez az adat viszont nem számít meglepőnek, hiszen a 296 és az SF90 is csak plug-in hibridként elérhető. A cég úgy tervezi, hogy 2030-ra az eladásainak 80 százalékát hibrid, vagy teljesen elektromos autók teszik majd ki. Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója pedig abban reménykedik, hogy a szintetikus üzemanyagoknak köszönhetően a belső égésű autóik is megmaradhatnak hosszú távon.

Forrás: 
Motor 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....