Geely

Új kínai autómárka érkezik Európába

2016.10.26.

A Volvo tulajdonosa, a kínai Geely egy új márkát vezet be Európában, aminek első modellje egy szabadidő-autó lesz.

A Geely új márkája, a Lynk & Co. hamarosan megjelenik Európában, az autógyártó Németországot tartja a legfontosabb piacának. A márka első típusa, a Volvóval közösen fejlesztett 01 nevű SUV 2018 végétől lesz kapható az öreg kontinensen. Ez megegyezik az amerikai bevezetés időpontjával, viszont egy évvel elmarad a kínai piacra történő bevezetéstől.

A Lynk Berlinben mutatta be a 01-est, aminek szimbolikus jelentősége van, mivel elsősorban a német márkákkal kívánnak versenyezni. A Lynk főképp az interneten szeretné majd értékesíteni az autót, de azért a Volvo-szalonokban és független kereskedésekben is megjelenhetnek, de saját márkakereskedéseket is fognak építeni.

Maga az autó a Svédországban kifejlesztett moduláris CMA platformra épül, a Volvo már egy év múlva bemutat egy ezen alapuló modellt, az XC40 nevű kis szabadidő-autót. A Lynk nem kevesebb mint öt modellt szeretne építeni a platformra, a szabadidő-autó mellett limuzinok, egyterűk és ferdehátú modellek is várhatók. 

A kocsikat 1,5 literes háromhengeres, és 2,0 literes négyhengeres motorok mozgatják majd, ezeket a Geely Kínában gyártja majd, Volvo-licenc alapján. Lesznek hibrid változatok is, a teljesen elektromos hajtás 2019-ben jelenhet meg a Lynk autóiban. Az új kínai márka azzal számol, hogy 2022-ben már félmillió autót ad majd el a világon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..