uber

Új nyomozás indult az Uber ügyében

2016.03.09.

- Új nyomozást indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az Uber ügyében - tudta meg az MTI a hivataltól.

A NAV az MTI érdeklődésére azt közölte: az adóellenőrzések során olyan új információ került a kockázatelemzők birtokába, amelyet azonnal továbbítottak a NAV illetékes bűnügyi főigazgatóságának. - A pénzügyi nyomozók az eddig nem ismert, nyomozást érdemben befolyásoló adatok alapján a mai napon új nyomozást indítottak az Uber-ügyben - tették hozzá.


Szombaton azt közölte a NAV, hogy bűncselekmény hiányában elutasították az Uber ügyében költségvetési csalás miatt tett feljelentést. Az ügyészségre február elején érkezett feljelentést nagy összegű költségvetési csalás miatt. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el, mert a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni.

Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint. Az okostelefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással az autósok és az utasok online találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az Uber-sofőrök magyarországi számlájukra kapják meg bevételeiket.

A taxitársaságok tiltakoznak az Uber működése ellen, mondván, hogy ugyanolyan személyszállítási szolgáltatást végeznek, mint ők, miközben nem felelnek meg a taxisokra vonatkozó szabályoknak. Az Uber ugyanakkor azt állítja, hogy nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, egy informatikai cég, amely olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....