sebességrekord

Új sebességrekordot döntött a Hennessey Venom GT

2016.04.13.

Az amerikai sportautó Spyder változata 427,4 km/h-val száguldott, amivel megszerezte a leggyorsabb nyitható tetejű szériaautó címet.

A Hennessey Venom GT Spyder a Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse-től vette el a címet, a Volkswagen-konszern terméke pár éve 408,77 km/h-val tartotta a korábbi nyitott tetős rekordot.

 

Március 25-én döntötte meg a rekordját a Venom GT-vel, a volán mögé Brian Smith-t, a Ford versenyzőoktatóját ültették. Azért vártak eddig a bejelentéssel, mert a Hennessey cég most ünnepli a 25. születésnapját.

„Azt gondoltam, ez egy különleges módja lenne annak, hogy megünnepeljük azt, hogy 25 éve építjük át gyorsabbra az autókat. Azóta vágytam arra, hogy nyitott tetővel is próbára tegyük a kocsit, mióta zárt tetővel 270,4 mérföldes sebességet (435 km/h) ért el az űrsiklók 4,5 kilométeres leszállóhelyén, a NASA Kennedy Űrközpontjában, 2014-ben. Ez egy nagyszerű módja annak, hogy a kiértékeljük az autónk technikai erősségeit, többek között a nagysebességű stabilitást nyitott tetővel” – nyilatkozta John Hennessey cégalapító.

Máris bejelentették, hogy a rekord tiszteletére három darabos limitált szériát jelentetnek meg a Hennessey Venom GT Spyderből, a példányokat nettó 1,3 millió dollárért fogják árulni. A sportkocsit egy 7,0 literes ikerturbós V8-as hajtja 1451 lóerővel és 1745 Nm-es nyomatékkal, a nem mindennapi motor erejét egy hatfokozatú Ricardo kézi váltó továbbítja a hátsó kerekek felé. 0-100 km/h-ra 2,4, 160 km/h-ra 4,4 másodperc alatt gyorsul a Venom GT Spyder.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....