M7-es autópálya

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velencénél az M7-es fölé

2025.03.19.

A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok - közölte a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy a jelenlegi, 3 méter széles, 9 százalékos emelkedővel épült hídtól a Balaton irányába eltolva, nagyjából 20 méterre épül fel az új hídszerkezet: az eddiginél szélesebb, 4,5 méteres, és enyhébb, 5 százalékos "hosszesésű" lesz.

Tájékoztatásuk szerint a régi híd felújítása az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lenne, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során a kiszélesített pálya már nem férne el alatta. A most épülő új műtárgy az M7 fejlesztési igényeihez igazodva épül meg, várhatóan az év végére készül el - tették hozzá.

Fontosnak nevezték, hogy a meglévő korlátozások (súlykorlátozás) mellett a híd továbbra is biztonságos, azon a gyalogos és kerékpáros forgalom folyamatosan biztosított lesz, azt várhatóan csak az új híd forgalomba helyezését követően bontják majd el.

A híd építéséhez kapcsolódóan a későbbiekben számítani kell majd forgalomkorlátozásra az M7-es autópályán: teljes pályazár csak az éjszakai órákban várható rövidebb időszakokra.

A főpályát és a Velence csomópontot érintő forgalomkorlátozásokról, azok pontos időpontjáról, menetrendjéről az MKIF Zrt. időben, előre tájékoztatja majd az utazóközönséget a weboldalán, a közösségi médiában, illetve az Útinformon keresztül - áll a közleményben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....