személyi hír

Új vezető a Geely értékesítésének élén

2026.07.17.

Berkes Zoltán személyében új kereskedelmi és hálózatfejlesztési igazgató vezeti a magyarországi értékesítési területet a világ egyik legdinamikusabban fejlődő, vezető kínai autómárkájánál, a globálisan több mint száz, Európában pedig közel húsz piacon jelenlévő a Geelynél. A jövőben a több mint 25 éves autóipari tapasztalattal rendelkező, számos európai és ázsiai autómárkánál különböző vezetői pozíciókban már bizonyított szakember felel az értékesítési, járműlogisztikai, valamint a márkakereskedői hálózat fejlesztésével kapcsolatos területek irányításáért Magyarországon.

 

„Egy külföldi út során egy nagyméretű Geely SUV-ot látva figyeltem fel először a márkára, és modelljeire. Autóipari szakemberként azonnal elkezdtem mélyebben megismerni a vállalatot: alaposan utánanéztem a márkának az online felületeken, és egy márkakereskedésbe is ellátogattam. Lenyűgözött a világszinten is egyedülálló technológia, valamint az európai dizájn és formavilág, amelyeknek köszönhetően a Geely mára méltán tekinthető a leginkább globális kínai autógyártónak” – osztotta meg első márkaélményeit Berkes Zoltán. „Aktívan kerestem a kapcsolódás lehetőségét, és örömömre az érdeklődés és nyitottság kölcsönös volt” – tette hozzá a szakember.

„A márka páratlan ár-érték arányú, folyamatosan bővülő modellkínálata minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a hazai újautópiac egyik legdinamikusabban növekő szereplőjévé váljon, az egyes modellek pedig szegmenseink legkedveltebb modelljei közé kerüljenek. A teljes csapattal azon dolgozunk majd, hogy egy olyan stabil szervezetet és erős márkakereskedői hálózatot építsünk, amellyel ezt a célt elérhetjük. Európa egyik legmagasabb és legikonikusabb aszfaltozott hágóját, a Sleviót kerékpárral megmászó hobbi sportolóként biztos vagyok benne, hogy kemény munkával, kitartással és csapatmunkával ez a cél már a 2027-es év végére elérhetővé válik számunkra” – osztotta meg a csapat ambícióit a Geely új kereskedelmi igazgatója.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....