fejlesztés

Újabb 3 milliárd forintos beruházás az autóiparban

2018.04.06.

Mintegy 3 milliárd forintos beruházással, 100 új munkahelyet teremtve bővíti zalaegerszegi autóipari gyárát a Flex (korábban Flextronics) - jelentette be Szijjártó Péter pénteken a zalai megyeszékhelyen.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: az amerikai gyökerű cég beruházásához a magyar kormány 769 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít. A fejlesztésnek köszönhetően a szegmensben a legmodernebbnek számító felületkezelő technológiát tud bevezetni a cég, hozzájárulva ezzel a Magyarországon vezériparágnak számító autóipar beszállítói kapacitásának bővítéséhez.

Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az új technológiák bevezetése, "a modernkori ipari forradalom" a kormányokat is versenyhelyzetbe hozza, hiszen azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek meg tudják győzni a fejlődés zászlóshajóinak számító vállalatokat, hogy az adott ország jelenti a legjobb helyszínt a fejlesztésekhez. Ebben a versenyben Magyarország "komoly sikereket ért el az új világgazdasági korszak beruházásainak ösztönzésében".

    

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Lang János, a Flextronics Kft. alelnöke (j2) a Flextronics International Termelő és Szolgáltató Vámszabadterületi Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen. MTI Fotó: Varga György

A sikerességhez szükség volt Európa legalacsonyabb adóira, a felsőoktatás strukturális átalakítására a műszaki, informatikai, matematikai szakok erősítésével, német mintájú szakképzési rendszer bevezetésére, vagy Európa legrugalmasabb munkajogi szabályozására - fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy az autóipar kiemelt jelentőségű Magyarország számára, hiszen a teljes ipari kibocsátás 28,8 százaléka ebből a szegmensből származik, amely 175 ezernél is több dolgozót foglalkoztat. A magyar autóipari termékek 91,8 százalékát exportálja az ország. Az autóipar termelési értéke tavaly minden korábbi rekordot megdöntve meghaladta a 8 ezer milliárd forintot, de idén januárban is 10 százalékos növekedést mutatott.

Szijjártó Péter szerint Zalaegerszeg az itt zajló innovációs, járműipari és logisztikai beruházások révén a modernkori ipari forradalom "frontvonalába" került. Kiemelte az önvezető és elektromos járművek tesztpályáját, az ország első 5G-s mobilhálózati rendszerét, vagy a mindehhez kapcsolódó M76-os gyorsforgalmi utat, amely Ausztriával és Németországgal majd szintén tesztkörnyezetként kapcsolódik össze.

A Flex zalaegerszegi bővítése kapcsán a miniszter arra is kitért, hogy a Magyarországon jelenlévő 1700 amerikai vállalat a németek után a második legnagyobb befektetői közösséget jelenti. Tavaly 17 százalékkal nőtt a magyarországi beruházásaik értéke, és 10 nagy amerikai befektetésről született megállapodás. Idén a Flex már a hetedik amerikai vállalkozás, ezek összesen 1500 új munkahelyet teremtenek 64 milliárd forintnyi beruházási összeggel - ismertette Szijjártó Péter.

Lang János, a Flex európai és amerikai vállalatainak alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy szakértők szerint az autóiparban a következő 5-10 évben nagyobb, forradalmibb változások jönnek, mint az elmúlt 50 évben történtek. Ebben a folyamatban a Flex egyfajta katalizátor, hiszen beszállítóként 16 országban 34 telephelyen gyárt autóipari alkatrészeket több mint 450 autótípushoz.

Magyarországon 25 éve van jelen a cég, az ország ma már a legnagyobb európai gyártóbázisa.

Világszerte 12,5 ezer termék fejlesztésében és gyártásában vesz részt, partnereik között van a Google, a Lenovo vagy a Nike. Több mint 30 országban 200 ezernél is több munkavállalót foglalkoztat, közülük mintegy 20 ezren mérnökök.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) elmondta: a Flex Zalaegerszegen jelenleg több mint 3000 embert foglalkoztat, tevékenysége tökéletesen illik a városban zajló innovációs fejlesztésekhez. Ma már nem a munkanélküliség számít problémának a városban, hanem az, hogy honnan lesz elég munkaerő a fejlesztésekhez, ezért is indított a város 600 milliós beruházást egy korszerű munkásszálló kialakítására.

Kiemelte azt is, hogy a kormány 8 évvel ezelőtti ígéretéhez híven, hogy 10 év alatt egymillió új munkahelyet teremt, mostanra már időarányosan csaknem 800 ezer új álláshely jött létre Magyarországon. 

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....