beruházások

Újabb japán autóipari beruházás jön

2015.03.03.

Egy meg nem nevezett japán autóipari vállalat 50 millió eurós beruházást és kétszáz munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben Magyarországon.

Magyar diplomaták Tokióban. A japán autóipari cégek a rendszerváltás óta jelen vannak hazánkban
 
Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, aki kétnapos munkalátogatáson vett részt Tokióban, elmondta, az Esztergomban működő Diamond Electric nevű vállalat ugyancsak millió eurós nagyságrendű fejlesztésbe kezd a következő években. Az államtitkár szerint a magyar-japán kapcsolat a keleti nyitás kormányzati stratégia sikertörténetének tekinthető. Az elmúlt két évben mintegy egymilliárd euró értékben fektettek be és közel négyezer munkahelyet hoztak létre Magyarországon japán vállalatok, és tavaly hetven százalékkal nőtt a kelet-ázsiai szigetországba irányuló magyar mezőgazdasági export - mondta.
Az államtitkár Kiuchi Minoru japán külügyminiszter-helyettessel és Saiki Naokoval, a japán külügyminisztérium külgazdaságért felelős főigazgatójával tekintette át a kétoldalú kapcsolatokat. Ennek kapcsán Magyar Levente megjegyezte, a magyar-japán viszonyt nyitott kérdések nem terhelik, stratégiai partnerségen alapuló, fokozódó együttműködés jellemző. (MTI)
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....
2026.09.01
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt....
2026.09.01
A nyári szünidő vége és a szeptemberi iskolakezdés gyökeresen megváltoztatja a közúti forgalom....
2026.09.01
A kommunista Kuba kormánya a gazdasági megszorítások közepette fontos lépésre szánta el magát:....
2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....