közlekedésbiztonság

Újabb nagyvárosban csökkentik 30 km/h-ra a legnagyobb megengedett sebességet

2023.12.10.

Amszterdam legtöbb útján péntektől szigorították a sebességkorlátozást, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 30 kilométerre csökkentik – jelentette az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.

A sebességkorlátozás minden mellékutat és egyes főutakat is érint, a város útjainak mintegy 80 százalékára terjed ki. A tájékoztatás szerint a sebességkorlátozás minden járműre vonatkozik úgy az autóutakon, mint a kerékpárutakon, és vonatkozik a robogókra, az elektromos kerékpárokra, a helyi tömegközlekedést ellátó buszokra és a taxikra is. Egyes kiemelt sávokban, mint például a buszsávok, a buszok és taxik továbbra is legfeljebb 50 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak. Az ötven kilométeres sebességkorlátozás a város főbb útjain továbbra is megengedett lesz.

A beszámoló szerint a városvezetés 2022 decemberében döntött a sebességkorlátozásról, a vonatkozó táblákat októberben helyezték ki, rajtuk matrica jelezte a december 8-i érvényességet. A járművezetőket útburkolati jelek is segítik az új rendelet betartásában, amit új sebeségmérő kamerák ellenőriznek

Az önkormányzat szerint a sebességkorlátozás 20-30 százalékkal fogja csökkenteni a súlyos balesetek számát, valamint hozzájárul a zajszennyezés mellett a károsanyagkibocsátás csökkentéséhez is.

A belga főváros, Brüsszel 2019-től fokozatosan vezetett be 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozást a mellékutakon, a főbb utakon megengedett legnagyobb sebességet pedig a korábbi 70-ről óránként 50 kilométerre korlátozták.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....