vasútfejlesztés

Újabb üteméhez érkezett a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciója

2019.12.08.

Újabb üteméhez érkezett a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciója, amelynek keretében mától visszaadják a vasúti utasforgalomnak a Pécel és Aszód közötti vonalszakaszt - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházási vezérigazgató-helyettese.

Nyul Zoltán elmondta, hogy az utasforgalom megindítása mellett még folytatódnak az építkezések, ezért több helyen áthidaló megoldásokat fognak  alkalmazni, mivel az utasforgalom kiszolgálása több állomáson és megállóhelyen még nem a végleges helyén történik. A vasútfejlesztési projekt keretében készülő épületek helyett például több helyen konténeres utaskiszolgálást fognak alkalmazni.

Az utasforgalom megindulása nem azt jelenti, hogy nem lesznek már vágányzárak, de olyan méretűekre már nem lesz szükség, mint amilyenek korábban voltak - fűzte hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciójának következő fázisában, december 8-tól március 20-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Pótló buszokkal már nem kell utazni, a vonalat megnyitják a vonatforgalom számára, és a beruházás befejezéséig, 2020 végéig már nem lesz szükség a forgalom teljes szüneteltetésére.

Hozzátette, hogy a végleges állapotban elérendő pályasebességhez képest egyelőre csökkentett sebességgel lesz használható a vasúti pálya, ezért vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok.     

A kommunikációs igazgató szólt arról, hogy a NIF Zrt. által irányított vasúti felújítás 2020 végéig folytatódik, ezért újabb menetrendi módosítások várhatók több ütemben jövőre is. A beruházás előnyeit, a gyorsabb és sűrűbb közlekedést csak ezt követően tudja majd biztosítani a vasúttársaság.

A MÁV közleménye szerint a komplex beruházás részeként nemcsak a vasúti pálya, a felsővezeték és a biztosítóberendezés újul meg, hanem liftek, P+R parkolók létesülnek, valamint az állomásépületek is megszépülnek. A fejlesztés részeként például a Budapest-Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között megépül egy harmadik vágány, valamint átépül a gödöllői HÉV végállomás is. A korszerű, modern vasúti infrastruktúra megvalósításával, lehetővé válik a KISS motorvonatok közlekedtetése is a szakaszon 2022 végéig.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....