Ferihegy

Újra két kifutópályával üzemel Ferihegy

2018.06.30.

Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér régebbi és kisebb, 1-es futópályájának felújítása, péntek délutántól újra két pályával üzemel a ferihegyi légikikötő - közölte a Budapest Airport.

Az első gép, amely a felújított betoncsíkot használta, az Emirates Budapestről Dubajba induló Boeing 777-ese volt - írja az MTI.

Az 1-es terminálhoz közelebb eső futópályát márciusban zárták le, ez idő alatt öt futballpályányi területen cserélték ki a felületet: 1400 méter szakaszon 8500 köbméter betont építettek be, közel 300 kilométer elektromos kábelt fektettek le, és korszerűsítették a futópályához kapcsoló kábelaknákat is.

A lezárás ideje alatt a Budapest Airport kicserélte a futópálya vecsési végén a műszeres leszállító berendezést is, így az érkező repülőgépek már akkor is le tudnak szállni a repülőtéren, ha nagyon rosszak a látási viszonyok. Az új rendszernek köszönhetően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a legkorszerűbb rádiónavigációs rendszerekkel szolgálhatja ki a légitársaságokat.

A pályafelújítás teljes költsége elérte a 2,1 milliárd forintot, amit a Budapest Airport saját forrásból finanszírozott, a felújítással egy nappal a határidő előtt végeztek.

Egy átlagos évben a fel- és leszállások 52 százaléka zajlik a repülőtér 1-es futópályáján, amelyet 1986-ban hosszabbítottak meg 3 kilométeresre, és amelynek Vecsés felőli, 900 méteres szakaszát tavaly újította fel a Budapest Airport.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....