Mercedes

Untertürkheimben létesít akkugyárat a Mercedes-Benz

2019.06.28.

A meglévő gyárat bővítik új egységgel az elektromos trendnek megfelelően, a Mercedes-Benz EQ almárka javára. Noha az akkumulátorok ára továbbra is magas, 2025-re ez jelentősen megváltozhat.

Az untertürkheimi egységben több mint 19 ezer alkamazottja dolgozik a Daimlernek. A munkatársak belsőégésű motorokat, tengelyeket, sebességváltókat és egyéb alkatrészeket gyártanak és szerelnek össze. A szemléletmódváltással, az elektromos autók felé nyitás révén a telephely 12 ezer négyzetméterrel gyarapszik, hangsúlyt adva az akkumulátorgyártásnak.

A Daimler a világpiacról szerzi be az akkucellákat. A blokkokat egy kész, installációra felkészített csomagba teszik, amibe a ház és a vezérlőegység is beletartozik, valamint a funkcionális tesztek is. 2018 óta az untertürkheimi központ felel a következő generációs elektromos hajtásokért és a prototípusokért, illetve 2019-től ez az akkumulátorgyártás központja is.

A Daimler több mint egymillió eurót fektet globális akkumulátorgyártó hálózatába. Jelen pillanatban ez kilenc üzemet jelent hét telephelyen, három kontinensen. A márka a stuttgarti régión belül Hedelfingenben és Sindelfingenben is tervezi új gyár felépítését.

Forrás: 
www.springerprofessional.de

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....