Űrbatyu

Űrbatyu indul Magyarországról a közeli világűr elérésére

2022.05.05.

Újabb magaslégköri ballonszondát indít útjára a közeli világűr elérésére a Bakonyi Csillagászati Egyesület és a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyut szombaton, a Celldömölk melletti Ság-hegy kialudt vulkáni kráteréből engedik útjára - írja az MTI.

Az Űrbatyu, amelynek indítási eseményére külön programmal készülnek a szervezők a Kemenes Vulkánparkban, a tervek szerint 32 ezer méteres magasságig emelkedik a sztratoszférában.

A ballonszondát az indítás előtt közel 6 köbméter héliummal töltik fel. Ezt követően egy közös visszaszámlálás után indul útjára a majdnem 15 méter hosszúra szerelt ballon és műszergondolája - mondta el az MTI-nek Ivanics Ferenc, a Bakonyi Csillagászati Egyesület elnöke.

Az Űrbatyu már a startot követő másodpercekben megkezdi a folyamatos fényképezést, videózást. Közel 1,5 óra emelkedés után a szonda két kamerája a világűr határmezsgyéjén járva megörökíti majd bolygónk vékony légkörét és a világűrközeli tartományokat.

A szonda útját az érdeklődők a Kemenes Vulkánpark mellett elhelyezett csillagászati távcsövek segítségével követhetik majd. Tiszta idő esetén a ballon szétdurranását is megfigyelhetik a távcsövekkel. Ezt követően a Kemenes Vulkánparkban a korábbi Űrbatyu-küldetések videóit is levetítik.

Az akció célja az érdeklődés felkeltése a természettudományok iránt, a csillagászat, az űrkutatás népszerűsítése. Ez a harmadik ballonszonda, amelyet útjára indítanak a szervezők.

A ballon műszergondolája ejtőernyővel fog visszatérni. Az Űrbatyu gondoláját ezután begyűjtik, majd a fényképeket, felvételeket, mérési adatokat publikálják. Az elkészült felvételek a YouTube-on is elérhetőek lesznek - közölte az egyesület elnöke.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....