Scania

A V8-as mindent visz - Próbaút Scania R730

2015.11.15.

Idősebb olvasóink talán emlékezhetnek rá, gyermekkorunkban nagy szám volt autós kártyákkal játszani. Ha akkor készült volna kamionos kártya is, a favorit, amelyik lap mindent visz, nagy eséllyel ezt a járművet ábrázoló lap lett volna.

Tavaly, pont egy évvel ezelőtt már bemutattuk a kisebb teljesítménnyel szerelt V8-as Scania R vontatót, amely 580 lóerős motorral készül. Idén májusban kipróbálhattuk a csúcsmodellt, a 730 lóerős változatot is. Ez a motor, amellett, hogy természetesen Euro6-os kivitelű, hozza a korábbi 5-ös modell teljesítményét elképesztő, 3500 Nm csúcsnyomatékkal. Ezt egyébként a V8-as 1100 és 1400-as fordulat között képes egyenletesen leadni, így megfelelő sebességváltó-programozással maximális húzóerő érhető el folyamatosan a magasabb fokozatokban.

Sokan tehetik fel a kérdést, minek ilyen magas teljesítményre felhúzni ezeket a járműveket? A válasz elsősorban a skandináv országokra jellemző, néhány éve már napi rutinban közlekedő, extra hosszú szerelvényeknél keresendő. A 25 méteres, maximálisan 60 tonna összgördülő tömeggel futó szerelvények az északi országok útjain ma már nem jelentenek semmi különlegeset. Azonban pont a Scania kezdte el bevezetni és egyelőre külön engedéllyel, svéd belföldi szállításban már használja is a 32 méteres extra hosszú, gyakorlatilag két félpótkocsiból álló szerelvényeket. Ide már kell ez a teljesítmény és persze ott a faipar, a kitermelési ágazat, ahol szintén elkél a farönkök szállításánál néhány extra lóerő.

Visszatérve a teszt-járműre, természetesen „csak” normál 40 tonnás összgördülővel próbáltuk ki, így a vontató teljesítmény még szembetűnőbb volt. Az EGR és SCR technológiát vegyesen alkalmazó motor – erről korábbi tesztjeink során részletesen írtunk már – elképesztően csendes, a fülkében csak az emelkedők leküzdése közben lehet hallani a turbófeltöltő halk és egyben megnyugtató fütyülését. Egyébként az Euro6-os motorokra egyöntetűen jellemző, hogy csendesebbek korábbi társaikhoz képest. Maga a jármű, a Streamline sorozat gyakorlatilag az utóbbi idők összes fejlesztésével felszerelt változata volt. Így a vezetéstámogató és a hatékony üzemeltetést segítő rendszerek mind megtalálhatóak voltak benne. Így a domborzati viszonyokat figyelembe vevő, távolságtartó sebességtartó automatika, a menet közben a hajtásláncról lekapcsolódó retarder, a takarékos szabadon futó haladást biztosító ecoroll rendszer, a különböző hajtási módokat tartalmazó, 12 fokozatú OptiCruise automatizált váltó. Valójában a gépkocsivezetőnek sok dolga nem akad, amellett persze, hogy a jármű irányításáról gondoskodnia kell.

A legnagyobb Topline fülkében a kényelemre sem lehet panasz. Csúcsmodellhez illően gyakorlatilag a teljes belső bőrkárpitokat kapott, Az ülések fűthetőek és szellőztethetőek, a kormánykerék faberakása pedig kifejezetten elegánssá varázsolja az amúgy is minőségi anyagokkal ellátott belső teret.

A kifejezetten csendesen futó R730-ast élvezet vezetni. Nem csak a nagy teljesítmény miatt, hanem a kimagasló utazási komfort okán is. A fülke is négy ponton támaszkodó légrugózást kapott, így az útegyenetlenségeket szinte egyáltalán nem lehet érezni, a jármű csendesen fut, és érzésre szinte lebeg az út felett. Ezzel együtt irányítása könnyű és pontos, a kilátás és a tükrök elhelyezkedése ideális. A legfőbb rendszerek vezetés közben a kormánykerékről vezérelhetőek, könnyen átlátható módon. A takarékos, hatékony vezetés fortélyait pedig a Driver Support, gépkocsivezetőt folyamatosan értékelő rendszer segít betartani. Ebben a járműben a södertaljei mérnökök tényleg mindent beleadtak, a teljesítmény, a kényelmes kezelhetőség és a kamionokra nem mindig jellemző elegancia egy járműben jelenik meg.

A manapság egyre gyakrabban és joggal hangoztatott hatékony üzemeltetés terén sem vall szégyent ez a jármű, de azt tudomásul kell venni, hogy egy 730 lóerős V8-as motor nem hasonlítható össze a jellemzően a hazai fuvarozásban is használt 4-500 lóerős hathengeresek jellemzőivel. Ezzel együtt, a változatos terepviszonyok között lefutott, közel 300 kilométeres tesztúton stabilan 30 liter alatt sikerült tartani a jármű átlagfogyasztását, amely nyilván jobban kiismerve a kocsit és betartva az ecodrive alapelveit tovább is csökkenthető.

Érdemes szólni egy mondatot azokról a pótkocsikról, amelyekkel a Scania rendre felszereli a tesztjárműveket. A légellenállás az egyik legnagyobb ellensége a takarékos üzemeltetésnek. Ezek a pótok, azzal együtt, hogy a raktér belső mérete nem csökken, speciális külső burkolatot kapnak, amelyek segítségével csökkenthető a doboz formájú félpótkocsi mögötti turbulencia, ezzel a légellenállási tényező. Emellet látványosak is ezek a vontatmányok.

Összességében elmondható, tudva azt, hogy a hazai fuvarozásban erre a teljesítmény szintre csak különleges esetekben van szükség, hogy a Scania zászlóshajója valóban egy különleges jármű. Amellett, hogy sikerült megtartani az európai gyártók között immár egyedüliként a V8-as dízelt, annak teljesítménye sem csökkent, teljesíti a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat és valljuk be, látványnak sem utolsó.

(A cikk az AutóKözlekedés 2015/7. számában jelent meg)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.21
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2024.07.21. vasárnap éjfélig a....
2024.07.20
A magyar jet-ski válogatott tagjai előkelő helyről várják a péntektől vasárnapig zajló Magyar....
2024.07.20
Nem szépek. Sőt, némelyik kifejezetten csúf, de kedves darabjai az autótörténelemnek. ..
2024.07.20
A vállalat elektromos meghajtású, teljesen elektromos és plug-in hibrid modellek eladásai 41....
2024.07.20
Kalle Rovanperä 15,7 másodperces előnyre tett szert a helyiek fordos kedvencével, Mārtiņš Sesksszel....
2024.07.20
Tippek a helytakarékos pakoláshoz. ..
2024.07.20
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő....
2024.07.20
A Lamborghini Köln most egy új szalonban köszönti a márka vásárlóit és barátait, és lenyűgöző....
2024.07.20
Linda Jackson, a Peugeot nemzetközi igazgatója ismertette, hogy a villanyautók korszakában....
2024.07.20
Az Apollo Tyres a háromszoros Formula–1-futamgyőztes Giancarlo Fisichellát kérte fel, hogy....