rendőrség

Vadveszélyre figyelmeztet a rendőrség Tolna megyében

2014.12.21.

Az 2014. évi őszi időjárás nem kedvezett a kukorica betakarításának, a belvíz miatt több helyen is elmaradt az aratás. A lábon maradt kukorica a téli időszakban élelmet biztosít a vadaknak. Arra kérjük az autósokat, hogy az ilyen termőföldek melletti utakon vezessenek fokozott óvatossággal, hiszen bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla - olvasható a rendőrség honlapján.

A vadelütések legnagyobb része reggel és szürkületkor, este történik, amikor a vadak is aktívabbak. A potenciálisan legveszélyesebb helyeken az „Állatok” veszélyt jelző KRESZ-tábla adhat támpontot a sofőröknek. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos az úgymond helyes sebesség megválasztása. Más kérdés, hogy ezt konkrétan nem lehet meghatározni: előfordulhat akkor is elütés, ha az egyébként megengedett sebességnél is jóval lassabban halad a jármű. Olyan szakaszokon, ahol közúti jelzőtáblák nem figyelmeztetnek vadon élő állatokra, ott a korábbi tapasztalatokra támaszkodva, ismeretlen utakon pedig a terep- és a természeti viszonyok alapján célszerű értékelni, hogy várható-e veszélyt jelentő vadak hirtelen megjelenése az úton.

Ha van elég idő lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton. Számítani kell egymás után több állat felbukkanására is.

Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is megtörténhet a baj. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén nemigen lehet mást tenni, mint erőteljesen fékezni és használni a jármű hangjelzését. Ha megsérül a jármű, megállás után azonnal értesíteni kell a rendőrséget. A hatósági intézkedés ugyanis az esetleges kárigény benyújtása miatt is elengedhetetlen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....