Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Változik a forgalmi rend az M3-as több szakaszán

2020.08.31.

Keddtől változik a forgalmi rend az M3-as autópálya több szakaszán felújítás miatt – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint több mint két kilométeren újul meg az autópálya külső sávjának két szakasza a Budapest felé vezető oldalon: a 48-as és a 49-es kilométer között Aszód térségében, valamint az 59-es és 60-as kilométer között Hatvan környékén. Felújítják a Nyíregyháza felé vezető oldalon lévő ecsédi és horti pihenőhelyek átvezető útjait is.

A beruházások teljes egészében hazai forrásból, mintegy bruttó 260 millió forintból, várhatóan október elejére valósulnak meg – írták. A kivitelezés ideje alatt szakaszosan, úgynevezett 2+1+1 sávos forgalomterelés lesz érvényben. Ez azt jelenti, hogy a Nyíregyháza felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és a külső sávon haladhat, a Budapest felé vezető oldalról pedig egy sávot átterelnek a Nyíregyháza felé vezető oldal belső sávjára. A Budapest felé vezető oldalon pedig csak a belső sávot lehet majd használni 80 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett.

A pihenőhelyeket a felújítási munkák idejére lezárják – tették hozzá. A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében.

A felújítási munkák idején indulás előtt ajánlott tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál, a +36 1 336 2400-as telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használni az optimális útvonal megtervezéséhez.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....