evopro

Városi járműcsalád fejlesztésébe kezdett az Evopro Kft.

2015.04.19.

Az Evopro Systems Enineering Kft. beruházása az Európai Unió és a magyar állam csaknem 675 millió forintos támogatásával, 1,365 milliárd forintos összköltséggel valósul meg.

A cég közleménye szerint a projektben a tervek szerint kifejlesztenek egy olyan megnövelt önjáró képességű trolibuszt, ami jó alternatívája lehet a belvárosi autóbusz forgalomnak, mert részben kötetlen pályán mozogva gyorsan alkalmazkodik a változó városszerkezethez, csúcsforgalmi helyzetekhez.

Kovács László projektvezető az MTI-nek elmondta: eddig két busz prototípusát fejlesztették már ki, a 8 méteres kategóriában egy elektromos buszt (a képen) és egy range extender meghajtású buszt. Jelenleg is dolgoznak a 9,5 méteres trolibusz, a CNG-busz, és egy elektromos változat kifejlesztésén.

Az Evopro Systems Engineering Kft. által vezetett k+f projekt neves hazai vállalati és intézményi összefogással valósul meg és rendszerszintű megközelítést alkalmaz: azaz a járművet, az infrastruktúrát, és az üzemeltetést egységként kezeli.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....