járműgyártás

Vége a millió féle modellverziónak?

2021.03.22.

Henry Ford már autógyártás korai éveiben felismerte, a komplexitás nem tesz jót a gyártási folyamatoknak. Épp ezért döntött úgy, hogy a T-Modell-ből csak néhány verzió lesz és azokból lehet választani, nincsenek különleges kérések. Persze nem csak ez volt az egyetlen ok, de sokat számított abban, hogy közel 20 év alatt kevesebb, mint felére csökkent az autó ára. Ha nem is ilyen mértékű, de hasonló irányú folyamatok indulhatnak/indulhattak el mostanában.

A Ford féle limitált választékot már hosszú ideje magunk mögött hagytuk. Az évek során az autóipar komplexitása és az egy modellből elérhető verziók száma milliós nagyságrendet ért el. Emögött egyrészt a vásárlói igények állnak: az autó már nem csak közlekedési eszköz, az önkifejezésnek is egy módja lett. Másrészt pedig az autók fejlesztőinek valószínűleg nem túl megfontolt döntései hozhatták létre a mai túlzott komplexitást.

Ez a bonyolultság senkinek sem jó igazán: a vásárlók – de még a kereskedők is – nehezen igazodnak el a rengeteg lehetőség között, ezért is van már sok kereskedésben külön ember arra, hogy segítsen eligazodni és kiválasztani a megfelelő szín-motor-felszereltség-opciós extra kombinációt. Szintén jól mutatja a helyzet abszurditását, hogy bár mára már mindenki összeállíthatná álmai autóját, a megrendelésre gyártott autók aránya az utóbbi években csökken az ICDP autóipari kutatószervezet felmérései alapján.

Vegyünk néhány példát, hogy lássuk, milyen felfoghatatlanul sok verzió érhető el egy-egy modellből és azok jelentős része mennyire felesleges. A konkrét modelleket sajnos nem nevezhette meg az ICDP, de nem is ez a lényeg. Egy nagy darabszámban eladott szedán 15 féle motorral érhető el – ezek közül 3 jelentette az eladások 80%-át. Egy prémium szedán modellen 580 féle motor-felszereltség kombináció érhető el: ezek közül 90 jelentette az értékesített autók 90%-át, 344 verzióból pedig évente mindössze 20 darabot adtak el. De a legsokkolóbb egy népszerű, tipikusan menedzserek által használt autó: ha minden egyes opciót figyelembe véve meg akarnánk építeni az összes elérhető verziót, az ősrobbanástól kezdve a mai napig, naponta 1000 autót gyártva még mindig csak a lehetőségek felénél tartanánk.

Ennek a trendnek nem is elsősorban annak feleslegességének felismerése jelentette, hanem az új károsanyag-kibocsátást mérő folyamat, a sokat emlegetett WLTP. A 2017-ben bemutatott és nem sokkal később be is vezetett WLTP mérési rendszer keretein belül egy adott modell rengeteg verzióját le kellett tesztelni, például minden egyes kerékméret külön tesztet igényelt. A tesztkapacitás gyorsan megtelt, így közvetlenül emiatt is “egyszerűsödtek” az autók.

Persze a gyártóknak egyébként is érdeke ez az egyszerűsítés - visszautalva Henry Ford-ra – az autógyártásnak nem tesz jót a komplexitás. Emellett azért is érdekük, mert egyre inkább terjedőben van az online értékesítés, az interneten pedig nem könnyű egy túlzottan komplikált autó értékesítése. A Tesla egyértelműen a legsikeresebb az online értékesítés terén és ez nagyban köszönhető az autóik egyszerűségének. Egy Model 3-nak 3 féle verziója van, azokon belül pedig 5 szín, 2 féle kerék, két belső szín és 2 extra opció választható.

Jól mutatja az online értékesítéshez szükséges egyszerűséget, hogy amikor a Volvo bejelentette, hogy 2030-tól elektromos autókat fognak online értékesíteni, azt is bejelentették, hogy jelentősen lecsökkentik az elérhető verziókat és az opciós extrák számát.

Ebben segít az is, hogy az állandóan online lévő autók esetében akár utólag is lehet extra opciókat kérni, nem kell már a vásárlásnál eldönteni, hogy a következő években mire van és mire nincs szükségünk.

Persze a T-Modell egyszerűségéhez soha sem fogunk visszatérni és nem is kell. De a fenti példák jól mutatják, hogy a kevesebb néha több.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....