Németország

Véget ér a németországi vasutassztrájk csütörtök este

2015.05.21.

Németországban csütörtök este 19 órakor befejezi a sztrájkot a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezte (GDL).

Az érdekképviselet és a munkaadó csütörtök reggel ismertetett megállapodása szerint közvetítők - a GDL részéről Bodo Ramelow türingiai miniszterelnök, a DB részéről Matthias Platzeck volt brandenburgi miniszterelnök - segítségével próbálják meg rendezni a tavaly szeptember óta húzódó vitát, amely a mozdonyvezetők bére és munkakörülményei mellett arról is szól, hogy a szakszervezet tárgyalhat-e más foglalkozású tagjai nevében a munkaadóval. A megállapodás szerint az egyeztetés a közvetítők bevonásával május 27-én kezdődik és június 17-ig tart, de a határidő egy héttel meghosszabbítható. A GDL a tárgyalások ideje alatt nem szervez újabb sztrájkot.

A GDL közleménye szerint a DB elismerte, hogy valamennyi tagja - köztük a vonatkísérők, a rendező pályaudvaron dolgozó vonatvezetők - számára köthet bérmegállapodást. A "csaknem egy évig tartó bérkonfliktus után, a kilencedik sztrájk nyomása révén sikerült kettévágni a gordiuszi csomót" - áll a szakszervezet közleményében. A DB tájékoztatása szerint a vasúti közlekedés rendje szombaton állhat helyre.

Fotó: Reuters/T. Peter

A GDL munkabeszüntetése kedden kezdődött a teherszállítási ágazatban és szerdán terjedt ki a személyszállításra. A szakszervezet eredeti terve szerint a sztrájk befejezése előtt 48 órával tájékoztattak volna arról, hogy a mozdonyvezetők mikor veszik fel a munkát, és szakértők arra számítottak, hogy a munkabeszüntetés hosszabb lesz, mint a legutóbbi, nyolcadik GDL-sztrájk, amely 138 óráig tartott. Mindennek alapján úgy tűnt, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén - amikor milliók kelnek útra - a szokásosnál is súlyosabb fennakadások, hatalmas dugók keletkeznek majd az utakon és autópályákon. Ugyanakkor a sztrájkveszély nem hárult el teljesen a német vasútnál. A DB-nél működő legnagyobb szakszervezet, az EVG és a munkaadó csütörtökön kezdi meg a bértárgyalások utolsónak szánt fordulóját, és az EVG kilátásba helyezte, hogy sztrájkot hirdet, ha nem sikerül megállapodást kötni.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....