okoszebra

Véget ért a nagy okoszebra-szavazás: közel 25 ezer szavazatot gyűjtött a győztes város

2023.08.12.

A közeljövőben újabb magyar várost tesz biztonságosabbá a Generali alapítványa.

A Generali alapítványa által indított okoszebra projekt célja az volt, hogy 2023-ban ismét egy olyan magyar város gazdagodjon okoszebrával, ahol eddig még nem volt ilyen berendezés, ám a rendőrség baleseti statisztikái szerint szükség lenne rá. Ezért egy szavazás keretei között a Generali a Biztonságért Alapítvány arra kérte nyár közepén az embereket, hogy egy 7-es listából szavazzák meg a szerintük legveszélyesebb gyalogátkelőt, melyek mindegyike olyan városban található, ahol eddig még nem létesítettek okoszebrát az alapítvány támogatásával. A téma fontosságát az is mutatja, hogy a 7 város gyalogátkelőire közel 50 ezer szavazat érkezett mindössze 2 hét alatt.

Az autóvezetők 90 százaléka szerint a zebrák láthatóbbá tételére nagy szükség van

A Generali idén tavasszal egy reprezentatív kutatásban kérdezte a 18-65 év közötti hazai lakosságot a gyalogátkelőhelyek használatát illetően, és meglepő eredmények is születtek a kutatásból. A megkérdezettek közel háromnegyede szerint az autósok általában megállnak a zebrák előtt, ám a válaszadók 13 százalékának vélhetően sok a rossz tapasztalata: szerintük ugyanis nagyon ritkán állnak meg az autósok a gyalogátkelők közelében. Érdekesség, hogy a fiatalabb, 18-29 közöttiek látják úgy, hogy nem elég előzékenyek az autóvezetők: szerintük csak az autósok 66 százaléka ügyel a zebrák közelében való megállásra.

A kutatás arra is kereste a választ, vajon mi a döntő tényező a gyalogátkelő előtti megálláskor: a nem autóvezetők sokkal inkább gondolják, hogy azért nem engedik át a gyalogosokat a zebránál, mert nem érdeklik az autósokat a szabályok. Az autóvezetők viszont magasabb arányban érzik, hogy nehéz észrevenni a gyalogosokat.

De vajon mi lehetne megoldás arra, hogy jobban figyeljenek a gyalogátkelőn közlekedőkre az autósok? A javaslatok közül legnagyobb arányban (90%) a zebrák láthatóvá tételét (pl. okoszebra) éreznék hasznosnak a megkérdezettek, de a szigorúbb szabályozás (82%) és magasabb pénzbírság (79%) is jó opció lehet a válaszadók szerint.

Mohács lett a 2023-as szavazás győztese, de Eger sem marad okoszebra nélkül

Idén ismét a magyarokon múlt, melyik hazai város gazdagodjon okoszebrával: egy két hetes online szavazás során volt lehetősége a hazai lakosságnak megszavazni, melyik városban készüljön el a következő okoszebra a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával.

A legtöbb voksot kapott helyszín a két hét alatt Mohácson, a Kossuth Lajos utca 95-97-nél lévő gyalogátkelő lett 24702 szavazattal, így a tervek szerint hamarosan itt is okoszebra segíti a biztonságos közlekedést. A szavazás nagy részében Mohács fej-fej mellett haladt Eger városával, ahol a Cifrakapu utca 138 alatti zebra 21665 szavazatot kapott. A szoros eredményre való tekintettel a Generali a Biztonságért Alapítvány a szavazás lezártával úgy döntött, hogy idén a második legtöbb szavazatot kapott zebrát is okoszebrává alakítja.

Utánuk jött, sok ezer szavazattal lemaradva Szolnok és Baja 1-1 gyalogátkelője. A számok jól mutatják, a biztonságos közlekedés bizony rengeteg embert érint: összesen 46943 szavazat érkezett a 7 zebra-helyszínre.

Átadták a 2022-es zebra-szavazás győztes helyszínén is az okoszebrát

Először 2021-ben hirdette meg a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során olyan zebrákat kerestek, ahol veszélyes az átkelés. A legtöbb voks egy ózdi és egy váci zebrára érkezett, így a verseny nyereményeként a Generali és a Pearl Enterprises Kft. jóvoltából mindkét város gyalogos-átkelőhelye lassan két éve már okoszebraként működik. A tavalyi szavazást Szentendre nyerte, idén nyártól kezdve pedig már működik a szentendrei okoszebra is, segítve a sokkal biztonságosabb közlekedést. Így az országban immár közel 60 okoszebra létesítése történt meg az elmúlt években.

Mi az az okoszebra?

A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe.

A program elindítása óta több mint 100 millió forint értékben kerültek okoszebrák kiépítésre szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, illetve a fővárosi agglomerációban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....